Az MIT szakemberei Regina Barzilay, a Mesterséges Intelligencia Labor vezetője irányításával egy olyan számítógépes algoritmust fejlesztettek ki, amely a tesztek során alig pár óra alatt fejtette meg az ugariti nyelvet (
A Statistical Model for Lost Language Decipherment). A beszámolók szerint ezen algoritmussal a jövőben a korábban megfejthetetlen ősi nyelvek is dekódolhatók lesznek, és mindez segíthet az automata fordítószoftverek hatékonyságának növelésében is.

A módszernek azonban vannak előfeltételei, így a dekódolandó nyelvnek hasonlítania kell valamelyik már ismertre: az ugariti esetében ez a héber volt. A szimbólumok gyakorisága alapján aztán az algoritmus - a betűk megfeleltetése után - képes megállapítani, hogy az egyes szavak előfordulási gyakoriságuk alapján milyen alakban szerepelhetnek a másik nyelvben.

A kutatók azt egyelőre nem tartják valószínűnek, hogy egy teljes nyelv megfejtése akár egy program számára is automatikussá válhat - már csak azért sem, mert az ábécé-alapú megfeleltetés egy teljesen ismeretlen nyelv esetén elképzelhetetlen. Ráadásul mindez nem helyettesíti az emberi munkaerőt sem, hiszen a véletlenek, vagy épp a felfedezések közben adódott problémákat ez a program nem képes megoldani.