Digitális halhatatlanság
Hogyan készítsünk élethű avatárokat?
2010.06.14.
Elménk és halálunk után humanoid robottestbe tölthető digitális hasonmása gyakori témája sci-fi irodalomnak, filmeknek. A valóság prózaibb – a közeljövőben aligha élünk tovább gépi másolatokban. A feléjük vezető út alapjait viszont most rakják le.

Síron túli kommunikáció

Messze vannak még a robotklónok; életszerű virtuális reprezentációk gyártása az ezirányú jelenlegi kutatásfejlesztések elsődleges célja. Földi testünket túlélő avatároké, amelyek – akik? – kései utódainkkal kommunikálnak, és mutatják meg nekik, milyen volt ükapjuk. Utánuk jönnek majd a géptestbe töltendő hasonmások. A kutatásokra jellemző, hogy agy és elme másolásában kevésbé törődnek – számítástudományi metaforával, párhuzammal szemléltetve – a hardverrel, az aggyal, helyette a rajta futó szoftverre, az elmére koncentrálnak.

Így leszünk örökéletűek, és kerülhetjük el a halált – avat be a transzhumanizmusra rímelő elképzelésekbe Nick Mayer, az avatárfejlesztésre specializálódott amerikai Lifenaut cég egyik vezetője. Munkáikat személyiségtesztek, tanulás, honlapjukra tölthető személyes anyagok (fénykép, videó, levelezés stb.) alapján készítik, hogy aztán a „virtuális iker” úgy nézzen ki, szólaljon meg, mesélje el életünk fontos eseményeit, mintha mi magunk lennénk. Egyelőre szenvtelen arccal kell belebámulni az online kamerába, a képet szoftver animálja. De vajon mennyire reprodukálható gépi úton a személyiség és ismeretrendszere?

Többszörös adatintegráció

Az avatárt tanítani kell – magunkról, miközben más avatárokkal csevegve szintén tudását pallérozza. Első körben 480 állítást („szeretnék tetszeni másoknak”, „szeretem az állatokat” stb.) pontozunk, majd a címkékkel (hely, idő, kulcsszavak) ellátott személyes anyagok következnek.

A CyBeRev projekt mélyebb személyiségteszteket használ, sokezer kérdéssel: elképzeltetik velünk a világot száz év múlva, a válasz alapján következtetnek értékeinkre, hiedelmeinkre, elvárásainkra, reményeinkre, céljainkra… Egyetlen gondja, hogy napi egy óra válaszadással öt évig tart a teszt…

A hasonmás akár egész életen keresztül diskurálhat „gazdájával”, különben sohasem fogja hitelesen megjeleníteni. A képek inkább csak a külső, az elménk működését meghatározó – és a gépi alteregóhoz akár életnaplózás, folyamatos bloggolás útján eljuttatott – információkhoz kommunikációs aktusok sorára van szükség.

Az angliai Southampton Egyetem kutatói digitális képeket naplókból, közösségi hálózatokból gyűjtött információkkal és GPS-adatokkal kombináló szoftvert fejlesztenek. Mások szerint fiziológiai adatok, például szívritmus nélkül nem teljes a cybertérbeli én emocionális állapota. Az avatár-projektek egyelőre azonban sem a többszörös adatintegrációval, sem fiziológiai mérésekkel nem foglalkoznak.

Drága avatárok

A Lifenaut avatárjai elég kezdetlegesek még. Mások, például a filmekhez és játékokhoz digitális arcokat gyártó kaliforniai Image Metrics bőven előrébb járnak. Több sorozat nagyfelbontású képet készítenek, a fotóalany mindegyiken más kifejezéssel néz a kamerába. A következő lépésben matematikai modellező szoftver számolja ki az arckifejezések közti különbséget. Meglepően jó a végeredmény, ráadásul az avatárok nemcsak élethűnek tűnnek, hanem valósidőben irányíthatók, átalakíthatók is. Jól mozognak. Legismertebb munkájuk, Emily O’Brien színésznő hasonmása. Rossz hír, hogy a költségek meglehetősen magasak – a virtuális O’Brien nagyjából 500 ezer dollárba került.

Az avatár külseje fontos – fizikai test nélkül nincs tudatosság, de (ha már tudatos) még fontosabb, hogyan viselkedik. A Lifelike projekt keretében e meggondolást szem előtt tartva hozták létre Alexander Schwarzkopf, az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány korábbi igazgatójának virtuális mását. Körülbelül ezer diáknak mutattak avatár prototípusokat, valamint fotókat és videókat Schwarzkopfról, így próbálva kitalálni, milyen személyiség- és viselkedésjegyekre figyelünk legjobban. Figyelemreméltó következtetésre jutottak: a sajátos mozgások (fej, ajkak, szem stb.) teszik az embert egyedivé, azokra kell összpontosítani, mert fontosabbak az élethű képeknél. Arra is ügyelni kell, hogy ezek a mozgások a megfelelő szituációs környezetben legyenek kivitelezve. A projektben dolgozó Steve Jones (Illinois Egyetem, Chicago) és csoportja úgynevezett kontextuális markereket (speciális szavakat, kifejezéseket, mondatokat) kapcsol össze fejmozgásokkal – például az avatár figyel ránk, és ha szomorú történetet hall, tekintetéből ki kell tudnunk olvasni az együttérzést, különben teljesen hiteltelennek tűnik. Figyelme a környezetében lévő személyek testbeszédére is kiterjed, vizuális fogódzókat merít, viselkedését azoknak megfelelően alakítja ki az adott szituációra. A Schwarzkopf klónba pontosan e meggondolástól vezérelve akarnak kamerát szerelni.

Mesterségesek, de még nem intelligensek

Az emberi módon történő beszélgetés szintén komoly kihívás. A beszélgető botok a kiindulási pont: egy ideig értelmesen el lehet csevegni velük; az eddigi gyakorlat alapján különösen akkor, ha meghatározott (tehát behatárolt) témában diskurálunk vele, előbb-utóbb azonban komikus a kommunikáció. A Lifenaut személyre szabja a chatbot szoftvert, a kétszeres Loebner-díjas Jabberwacky a modell, amelyet 1997 óta – a többmillió beszélgetést folyamatosan figyelembe véve – fejlesztenek. Míg a „kollégák” zömét mondatsorokkal és kulcsszavakra adott válaszokkal programozzák, addig az emberhez leginkább hasonló mesterséges intelligenciáknak járó kitüntetéssel honorált bot beszélgetések közös mintáira összpontosít, azoknak megfelelően próbálja megtalálni a legvalószínűbb megoldást a mindenkori kontextushoz.

A tervek nagyszabásúak, az eredmények figyelemreméltók, mesterségesen intelligens másolataink azonban inkább csak mesterségesek, semmint intelligensek. Persze az avatárok szórakoztatnak – különösen akkor, ha nem vesszük őrülten komolyan őket. Legalábbis egy ideig.

(kf)