Mégsem annyira önzők az önző ágensek
A Southampton Egyetem legújabb szimulációja
2010.08.27.
A komplexitás-tudomány olyan rendszereket, ágensekkel, ágensrendszerekkel jól szimulálható önszerveződő folyamatokat próbál értelmezni, amelyekben a rendszerszintű viselkedésformák nem közvetlen következményei a részek közti interakcióknak.

A nemzetközi ágenskutatás egyik fellegvára, az angliai Southampton Egyetem komplex rendszerek szimulálásával foglalkozó intézetének PhD-kutatója, Adam Davies evolúciós folyamatokat, azokon belül önző ágensek megnyilvánulásait vizsgálva igyekszik kimutatni, hogyan tanulnak meg ezek az egyedek együttműködni a természetben.

Szimulációjával új adaptív rendszert mutat be, amely lehetővé teszi, hogy az egyedek változtassanak alapvetően abszolút önző viselkedésükön. Érdekes forgatókönyv bontakozik ki: az ágensek egyrészt nem lesznek önzetlenek, másrészt cselekvéseik mégis közös célt szolgálnak. Kutatási eredményeit a nemrég megrendezett XII. Nemzetközi Mesterséges Élet Konferencián ismertetett, „Ha nem lehetsz együtt azzal, akit szeretsz, szeresd azt, akivel együtt vagy: hogyan növeli az ágens-interakciókra való egyéni rászoktatás az egyetemes hasznot” című tanulmányban foglalta össze.

Davies megközelítése egy egyszerű folyamat, az úgynevezett Hebb-típusú tanulás alkalmazásán alapul. Donald O. Hebb (1904-1985) német származású kanadai neuropszichológus szerint a „tanulás teljesítményváltozást okozó feltételezett változás az idegrendszerben.” A fiatal brit kutató ezzel a módszerrel igyekszik a megszokások szerint cselekvő ágensekkel elsajátíttatni a hosszútávú haszonmaximalizálást eredményező döntéshozást. A stratégia sem bonyolult: hagyják, hogy az ágensek megtanuljanak előnyben részesíteni korábban is kivitelezett cselekvéseket. A jelenleg is folyó kutatások a stratégia hatékonyságát vizsgálják – az eddigi tapasztalatok bíztatóak, az önző ágensek ugyan inkább megtanult preferenciáik, mint a tényleges haszon szerint döntenek, viszont hosszabb távon mégis kifizetődő így tenniük. Ezért sikerül viselkedésüket koordinálniuk és rendszerszinten – globálisan – maximalizálni a „profitot.” A kooperáció mindenkiből jobbat hoz ki, mint amilyen alapvetően. Márpedig, ha tényleg így van, a természet önszerveződő jelenségeit is (talán) könnyebb megismerni.

(kf)