Evolúciós optimalizáció és az érzelmek
2011.02.16.
ASIMO, a Honda csúcsrobotja októberben ünnepelte tizedik születésnapját. Hogyan tovább, merre tartanak a humanoidok? A fejlesztők gép és emberi környezet teljes interakcióját, evolúciós folyamatok utánzását tűzték ki hosszútávú célként.

A világ talán leghíresebb robotja, ASIMO és „kollégái” idővel lakótársaink lesznek, érzelmi kapcsolat alakul ki közöttünk – állítja Sherry Turkle, az MIT kutatója. Egyelőre az ember helyett a kényelmetlen otthoni rutinmunkát elvégző „házirobotok” felé vezető út rendkívül fontos állomásaként tekintünk rájuk, valami hasonlót várunk el tőlük.

Ugyanakkor a Honda „utazó nagykövete” – hiába gyorsabb, koordináltabb, stabilabb, mint számítottak rá – nagyon távol van az elképzeltektől. Jelenlegi állapotában meg kell pihennie, mielőtt sétáról lépcsőmászásra vált. Mozgását folyamatosabbá, még koordináltabbá kell alakítani a közeljövőben. A jövőbeli változatoknál nemcsak személyek lokalizálása és felismerése a cél, hanem úgy is kell viselkedniük, a feladatokat úgy végrehajtaniuk, hogy ne zavarják a tulajdonost.

Komplex biológiai modellek utánzása

Edgar Koerner, a Honda Research Institute Europe elnöke szerint fejlődés ide, látványos megoldás oda, a jelen nem túl rózsás: „mindaddig egyfajta zsákutcában járunk, amíg a technológia csak nagyon behatárolt környezetben, valamint előre meghatározott, rendkívül precízen kidolgozott feltételek mellett működik.” Nem valószínű, hogy ezen az úton jutunk el az emberi közegben is teljesen interaktív robotokhoz. Minél többet kell megtudnunk az állatok és a Homo sapiens agyáról, mert a robotikában és (általában) a mesterségesintelligencia-fejlesztésben csak úgy léphetünk jelentős mértékben előre. Minél jobban meg kell ismernünk a biológiai evolúciót, például a különböző képességek kifejlődését, hiszen azt/azokat utánozva hozhatunk létre bonyolult gépi rendszereket – fogalmazza meg vitatott álláspontját a kutató.

Rendkívül fontosnak tartja a hatékony, jól működő biológiai modelleket eredményező optimalizációt. A legfőbb folyamatok – a látás, a mozgás, az intelligencia kialakulása – nem elszigetelten, hanem egymással párhuzamosan mentek végbe. Ugyanennek kell megtörténnie a robotok esetében is.

Robot-autonómia

ASIMO azonban nemcsak a jövőben, hanem máris jótékony hatást gyakorol a robotikán kívüli területekre is: a mechanikai újításokat a mozgáskárosultak számára fejlesztendő csontozatoknál hasznosítják, míg a gépi intelligenciában elért eredményekre támaszkodva, önálló döntéseket is hozó autós balesetmegelőző-rendszert dolgoztak ki.

Milyen mértékű autonómia ruházható át gépeinkre? – teszik fel többen a jogi/morális kérdést. Koerner egy szintig mindenképpen a fokozatosan, lépésről lépésre megvalósítandó önállóság mellett voksol. Elveti a genetikai tervezéssel és a nanotechnológiával vont párhuzamokat: „a Honda a fejlesztések kezdete óta hangsúlyozza, hogy gépről van szó, és nem szándékozunk embert másolni. A Homo sapienset szolgáló hasznos gépet akarunk létrehozni.”

Mesterséges érzelmek?

Mennyire változtatják meg mindennapjainkat, hogyan alakítják át érzelmeinket? – teszi fel a kérdést a low és high tech tárgyak hatásmechanizmusát egyaránt tanulmányozó Sherry Turkle. Két és fél évtizede keresi a választ… „Nem az emberi intelligenciát, hanem gondoskodásunkat igénylik” – elmélkedik. – „Mi pedig realizmus helyett kapcsolatokra vágyunk.” Ezen a téren Japán jár az élen: egyre több robot, dadák (nannies) és ápolók (nurses) léptek színre, vagy – például nyugdíjasházakban – igyekeznek könnyebbé tenni az idősebbek hétköznapjait.

Turkle a Sony egykori csúcsmasinájával Aiboval példálózik: „társunkká vált, mihelyst beindult az interakció.” Minél emberibb, annál erősebb érzelmi hatást vált ki. Esetleg ha ránk néz, mint Cog vagy Kismet, az MIT hajdani bűbájos robotgyerekei.

„Folytatódik szimuláció és valóság határainak összemosódása” – összegez a kutató. – „Eltolódott a gépet és az embert elválasztó vonal. Az érzelmekben sem lehetünk biztosak többé.”

(kf)