|
|
|
A tudatalatti és az avatárok
|
|
2010.09.10.
|
 A filmvásznon virtuális – és lassan fizikai – térbeli másaink egyre inkább úgy viselkednek, mint az őket mozgató felhasználó. A valóságban még nem helyettesítik az embert, de Virtuáliában is csak akkor lehetnek hitelesek, ha minél jobban hasonlítanak ránk.
|
|
|
Szuperszámítások mobiltelefonon
|
|
2010.09.08.
|
 Bonyolult fizikai jelenséges szuperszámítógépes szimulációja nélkül a tudomány lényegesen kevesebb eredményt produkálna. Úgy tűnik, csúcsgépek mellett hamarosan mezei okostelefonokon is lefuttathatunk hasonló szimulációkat. Legalábbis néhány MIT kutató szerint.
|
|
|
Érzelmi állapotok gépi értelmezése
|
|
2010.09.06.
|
 A mai számítástudomány egyik felkapott témája az érzelmek kezelése. Ember-számítógép interakció közben egyelőre inkább a humán fél alkalmazkodik a másikhoz, de mihelyst a gép képes lesz értelmezni emocionális állapotokat, megváltozik a helyzet.
|
|
|
Olajfaló rajintelligencia
|
|
2010.09.05.
|
 A MIT kutatói olyan autonóm robotokat teveztek, amik a Mexikói-öbölből felitatják a tengeren úszó olajfoltokat. Az elképzelések szerint a robot-tutajok egymással kommunikálva derítenék fel és tüntetnék el a szennyeződést.
|
|
|
Robotbölcsőde
|
|
2010.09.01.
|
 Az érzelmi számítások, mélyen ülő szemekkel vagy szikrázó tekintettel humán partnerére meredő avatárok fejlesztése lassan másfél évtizede kedvelt kutatási terület. Az ember-gép interakcióba emocionális jegyeket becsempésző robotoké is…
|
|
|
Tanulj, buta gép!
|
|
2010.08.30.
|
 Egyes tárgyak mozdíthatók, mások nem. Egy labdát rá lehet tenni egy ládára, ládákat viszont nem dúcolunk alá labdákkal. Ezekre a környezettel kapcsolatos információkra már egyéves gyerekek is gyorsan rájönnek. Ők igen, robotoknak azonban óriási kihívás.
|
|
|
Diktálj az Androidnak
|
|
2010.08.29.
|
 Pár éve még inkább kutatási projektek foglalkoztak hangfelismeréssel, és az ilyen programok csak nagyon korlátozott szókészlettel és szinte kizárólag laboratóriumi körülmények között működtek. A Google most hétköznapokban is elérhetővé tette ezt a technológiát az androidos telefonokon.
|
|
|
Mégsem annyira önzők az önző ágensek
|
|
2010.08.27.
|
 A komplexitás-tudomány olyan rendszereket, ágensekkel, ágensrendszerekkel jól szimulálható önszerveződő folyamatokat próbál értelmezni, amelyekben a rendszerszintű viselkedésformák nem közvetlen következményei a részek közti interakcióknak.
|
|
|
1984 a valóságban
|
|
2010.08.25.
|
 Bárhova megyünk, kamerák követnek, minden mozdulatunkat rögzítik, akárkit írisz alapján azonosítanak. Philip K. Dick és Orwell, Különvélemény és 1984. Csakhogy amit eddig könyvben olvastunk, filmen láttunk, hamarosan komor valósággá válhat.
|
|
|
Tapintsd meg a virtuális békát!
|
|
2010.08.23.
|
 Svájci kutatók kidolgoztak egy eljárást, amellyel virtuális másolatok készíthetők valódi tárgyakról. Hozzájuk is érhetünk, továbbíthatók a világhálón. Hitelesebb virtuális környezetek, élethűbb alámerülés (immerzió) az egyértelmű fejlesztői cél.
|
|
|
Bőr alatt fluoreszkáló nanoszenzorok
|
|
2010.08.21.
|
 A cukorbetegek általában naponta többször vért vesznek maguktól, hogy megmérjék a vércukorszintjüket. A jövőben a bőr alá ültetett nanoszenzorok segítségével egy egyszerű fénymérővel megoldaható lesz ez a probléma.
|
|
|
Árulkodó ujjlenyomatok
|
|
2010.08.18.
|
 Az ujjaink által érintőképernyőn hagyott olaj- és koszfoltok komoly biztonsági problémákat okozhatnak. Mobiltelefonunk támadhatóbb lesz: óvatlanul ottfelejtett nyomokból minták, jelszórészek, de akár teljes jelszavak is kikövetkeztethetők.
|
|
|
Agyépítés
|
|
2010.08.16.
|
 A korai mesterségesintelligencia-kutatás nagy álma, az emberhez hasonló mentális adottságokkal rendelkező gép a hajdani kitörő optimizmust követően sokáig csak ábrándnak tűnt; a részterületi fejlesztésekre tevődött át a hangsúly. De a régi lángot azért még mindig igyekeznek feléleszteni.
|
|
|
Pastu androidok Afghanisztánban
|
|
2010.08.14.
|
 A DARPA már valós helyzetben teszteli a pastu-angol előszavas fordítógépét. A katonáknak csak a Google Nexus One telefonját kell magukkal vinniük, az androidos mobilba beszélve a program azonnal felismeri, lefordítja és ki is mondja szavaikat.
|
|
|
Robot-Európa 2020
|
|
2010.08.13.
|
 Robot porszívózza a lakást, nyírja a füvet, fejti a szenet, operál a műtőasztalon, köszönt a recepción. Szép új világ? Valószínűleg, hiszen 10-15 éven belül a hétköznapok meghatározó tényezői lesznek. Hogyan készüljön fel az európai robotipar a jövőre?
|
|
|
Tényleg tanulnak majd a gépek?
|
|
2010.08.11.
|
 A Google Fordító egyszer-kétszer hibátlant nyújt, gyakran viszont a legrosszabb tolmácsnál is gyatrább. De levonhatók-e egy fordítóprogram jelenéből a mesterségesintelligencia-kutatásra vonatkozó hosszútávú következtetések?
|
|
|
Életet ment a robot
|
|
2010.08.09.
|
 A Tokiótól északkeletre fekvő Chiba tűzoltósága szeptemberben teszteli a japán csúcstechnológia egyik új ígéretét, Quince-t, a természeti katasztrófa, terrortámadás sújtotta helyszíneken, romok között túlélők után kutató, tankformájú robotot.
|
|
|
Jön az Android tablet
|
|
2010.08.06.
|
 Egyre több nem hivatalos információ lát napvilágot a Samsung Galaxy sorozatának (természetesen) Android-alapú táblagép változatáról. A tablet PC-k piacának meghódítására szánt termék bevezetését a harmadik negyedévre tervezi a dél-koreai cég.
|
|
|
Mesterségesen intelligens Mourinho
|
|
2010.08.04.
|
 Spanyol kutatók sportolók teljesítményét és a csapat játékát automatikusan elemző mesterségesintelligencia-alapú rendszert fejlesztenek. A Barcelona és a Real Madrid valószínűleg még MI nélkül kezdi a szezont, de a jövőben ők is profitálhatnak belőle.
|
|
|
Mondj nemet a szexre!
|
|
2010.08.02.
|
 Sokak szerint a videójátékok túl szexik, jelentsen az akármit is. A Közép-floridai Egyetem jövő tavaszra kész opusát aligha fogják ezzel a jelzővel illetni. 12-15 éves latin-amerikai eredetű (latina) lányok a célcsoport, őket akarják megóvni a korai kísértéstől.
|
|
|
A hosszútávgyalogló magányossága
|
|
2010.07.30.
|
 A Ranger névre hallgató fura küllemű nyakigláb robot július 6-án valamivel több, mint 23 kilométert (14,3 mérföldet) gyalogolt nagyjából 11 óra leforgása alatt, és a tekintélyparancsoló eredménnyel rögvest nem-hivatalos világcsúcsot állított fel.
|
|
|
Az Android is kirakja a bűvös kockát
|
|
2010.07.30.
|
 A csináld magad robot-kultúra élharcosainak egyik állandó célpontja a bűvőskocka. Az egyik legújabb próbálkozásban egy androidos telefonon futó program által vezérelt Lego-robot rakja ki a 7x7x7-es kockát alig több mint 500 fordítással.
|
|
|
Mobil szemétládák
|
|
2010.07.28.
|
 Napfényes nyári reggel, pacsirták dalolnak, de éneküket elnyomja a szemeteskocsi zaja. Már ahol, mert sok település történelmi központjába el sem jut, ott a lakók maguk gondoskodnak a hulladékról. Hacsak robotok nem vállalják fel helyettük.
|
|
|
Mesefigurák a nagyvárosban
|
|
2010.07.26.
|
 Mi a valóság? Amit érzékelünk a világból, vagy amit keresünk benne? Számos kísérlet tanulsága: az utóbbi jelentősen befolyásolja az előbbit. Európai kutatók ebből az alapvetésből kiindulva hoztak létre ígéretes bővítettvalóság-alkalmazásokat.
|
|
|
Térben az asztal fölött
|
|
2010.07.25.
|
 Egy japán kutatóintézetben olyan kijelzőt készítettek, mely az asztal síkja fölött, térben jeleníti meg a tartalmakat. Az eszköz egyelőre kisméretű tárgyak tud 3D-ben kivetíteni és azokat is csak 120 fokban lehet körülülni.
|
|
|
Tabudöntés mobiltelefóniában
|
|
2010.07.23.
|
 A pornóipart a technológiai invenció motorjaként feltüntetni ugyan városi legenda, de egy Seattle székhelyű cég sokat tesz a legenda továbbéléséért. Felnőtteket célzó alkalmazásaikkal a mobiltelefonok világában igyekeznek ledönteni a megmaradt tabukat.
|
|
|
Butij pimo lupuma
|
|
2010.07.21.
|
 „Butij pimo lupuma” – mondjuk majd pár év múlva a mellettünk sertepertélő házirobotnak, mire kézbe veszi a mosóporos flakont, mert szó szerint erre utasítottuk, és a gép érti az elhangzottakat. Legalábbis, ha valóra válnak egy új interakciós nyelvet fejlesztők tervei.
|
|
|
A robotikáé a jövő
|
|
2010.07.19.
|
 Jövőkutatók és informatikusok évek óta prognosztizálják, hogy a számítástudomány talán legnagyobb dobása a robotok hatásában csak a PC-k és a mobil internet tömeges elterjedéséhez fogható térhódítása lesz. A mikorról megoszlanak a vélemények.
|
|
|
Fordítóprogram ősi nyelvekre
|
|
2010.07.15.
|
 Valóra válhat az ősi nyelvek megfejtésének álma: egy új algoritmus nemcsak az egykori nyelvek dekódolásában, hanem a jelenleg használt fordítóprogramok hatékonyságának növelésében is segíthet majd.
|
|
|
Hol parkoljunk Barcelonában?
|
|
2010.07.14.
|
 A nagyvárosi közlekedés egyik rákfenéje, hogy hiába sok a parkoló, kevés az üres hely, az autók hosszan és eredménytelenül köröznek. Egy katalán rendszer előbb lokalizálja a szabad parkolóhelyeket, majd elvezeti a felhasználót a legközelebbihez.
|
|
|
Bizalomteszt, robottal
|
|
2010.07.12.
|
 Mit tanulhatunk a Nexi névre hallgató, tágra nyílt szemű, beszélő robottól a bizalomról? Egy interdiszciplináris – robotfejlesztőből, közgazdászból, pszichológusokból álló – amerikai kutatócsoport szerint sokkal többet, mint elsőre gondolnánk.
|
|
|
Online szomorúság
|
|
2010.07.07.
|
 Online viselkedésünket vizsgálva, egy nemrég fejlesztett szoftver képes megállapítani, mikor vagyunk depressziósak. Szövegeket elemez, azokból vonja le következtetéseit. Szűrőeszközként is funkcionálhat: például kezelést javasol a potenciális betegeknek.
|
|
|
Uruguay lesz a világbajnok?
|
|
2010.07.05.
|
 A labdarúgó világbajnokság utolsó és egyben legizgalmasabb hete kezdődik. Boldog-boldogtalan tippel, próbálja kitalálni a végső győztest. Ki a hasára ütve, ki drukkerként, ki szakmai szemmel. De vajon kit mondanak a szimulációk?
|
|
|
Ki nyeri meg a világbajnokságot?
|
|
2010.07.02.
|
 A ma kezdődő negyeddöntőkkel elérkezett a labdarúgó világbajnokság legizgalmasabb szakasza. Tíz nap és vége. De vajon ki nevet a végén? Kristálygömb helyett informatika: egy magyar szimuláció sokat segít a végső győztes megtippelésében.
|
|
|
Számítógépstressz-szindróma
|
|
2010.07.01.
|
 Érezte-e már úgy valaha, hogy legszívesebben kidobná az ablakon az Önnel komiszul elbánó számítógépet? Nos, Ön egy új betegség áldozata.
|
|
|
Videótenisz, videóbowling
|
|
2010.06.30.
|
 A vakság jelentős mértékben akadályozza a fizikai aktivitásban való részvételt. Ez az egyik oka, hogy látáskárosult gyerekek könnyebben elhíznak, és szenvednek a túlsúlyhoz kapcsolódó betegségekben. A videójátékok segíthetnek rajtuk.
|
|
|
Szöcskegépek
|
|
2010.06.28.
|
 Repülő robotokból álló raj közelít az égő erdő felé. Rovarokhoz hasonló pontossággal, ügyességgel szállnak le a fákra, érnek földet, majd elhelyezik a katasztrófát és következményeit mérő szenzorokat az ember számára immár nehezen megközelíthető terepen.
|
|
|
Robot-vizimentő
|
|
2010.06.27.
|
 Az amerikai strandokon már idén bevetik EMILY-t, a vizimentő robotot. A szerkezet szonárjaival automatikusan felismeri a fuldoklókat és a segítségükre siet. Beépített hangszóróin keresztül a mentők kommunikálhatnak is fuldoklóval.
|
|
|
Ki a legjobb focista?
|
|
2010.06.25.
|
 Gőzerővel folyik a labdarúgó világbajnokság, szombaton indul az egyenes kieséses szakasz. Mindent tudunk a játékosokról, a statisztikák előtt semmi nem marad rejtve. Különösen akkor nem, ha egy új algoritmus elemzi kedvenceink teljesítményét.
|
|
|
E-mail a sírból
|
|
2010.06.23.
|
 Akarjuk-e, hogy a fizikai test halála után online identitásunk nyomai is eltűnjenek? Szeretnénk-e, ha féltve őrzött és dokumentált titkunkat mások is megtudják, vagy magunkkal visszük a sírba? Ki legyen online énünk örököse?
|
|
|
A vizuális figyelem gépi előrejelzése
|
|
2010.06.21.
|
 A posztmodern világot növekvő mértékben határozza meg az álló- és mozgókép; nap, mint nap szembesülünk a vizuális információtömeggel, és próbáljuk kezelni kognitív pluszterheit, amelyek hátráltathatnak egy-egy feladat végrehajtásában.
|
|
|
A videókommunikáció jövője
|
|
2010.06.20.
|
 A videó nem tekinthető többé a televíziózás és a filmezés „kistestvér”-ének. Az olcsó, de jó minőségű képet produkáló kamerák elterjedésével a médium egy új „írásbeliséget” hozott létre. Az Információs Társadalom Technológiai Távlatai projekt legújabb technológiai előrejelzésének pénteken volt a nyilvános vitája.
|
|
|
Ember-gép hibridek felé
|
|
2010.06.18.
|
 A kibernetikus organizmus, azaz a cyborg a science-fiction irodalom és filmek egyik kedvenc témája. Az életben teljesen másként, a művészeti példáknál békésebben, lassabban és inkább metaforikus szinten megy végbe ember és gép integrációja.
|
|
|
Kedves bandita
|
|
2010.06.16.
|
 A Dél-kaliforniai Egyetem kutatói gyerekterápiában résztvevő roboton dolgoznak. A gép természetesen nem fogja helyettesíteni a humán szakértőket, de komoly segítséget nyújthat az autizmus jobb megértésében, gyerekek szocializációjában.
|
|
|
Digitális halhatatlanság
|
|
2010.06.14.
|
 Elménk és halálunk után humanoid robottestbe tölthető digitális hasonmása gyakori témája sci-fi irodalomnak, filmeknek. A valóság prózaibb – a közeljövőben aligha élünk tovább gépi másolatokban. A feléjük vezető út alapjait viszont most rakják le.
|
|
|
Ember-robot csapatmunka a Marson
|
|
2010.06.13.
|
 Egy játékban kipróbálhatjuk milyen lenne a Marson együttdolgozni egy robottal, vagy robotként egy űrhajóssal. A projekt célja, hogy segítse a kutatókat az emberek munkáját támogató robotok viselkedésének megtervezésében.
|
|
|
Cselgépek
|
|
2010.06.11.
|
 Június 19-25. között, Szingapúrban rendezik az idei robot-világbajnokságot, a RoboCup 2010-et. Az egyik legérdekesebb újításnak a nagyhírű Carnegie Mellon Egyetem fizika-alapú tervező algoritmusa tűnik, amely lehetővé teszi a cselezést.
|
|
|
Virtuális Wales
|
|
2010.06.10.
|
 Bétaverzióban vált elérhetővé pár nappal ezelőtt Wales virtuális közösségi emlékezet: a The People’s Collection Wales című oldal digitális tartalmával a helyi történelmet varázsolnák interaktívvá.
|
|
|
Bábeli program
|
|
2010.06.09.
|
 Az infokommunikációs technológiák hiába szűkítették globális faluvá a földkerekséget, a lingvisztikai Bábel újabb határokat húz. Minél „kisebb” a világ, annál inkább érzékelhetők a lakóit elválasztó nyelvi korlátok. Európa jól szemlélteti a helyzetet.
|
|
|
Meseország temploma
|
|
2010.06.07.
|
 1350-től az 1767-es burmai invázióig Ayutthaya volt a Thai Királyság büszke fővárosa. A ma UNESCO Világörökség Helyszín történelmi park ékkövének, a Wat Chaiwatthanaram templomnak hamarosan elkészül a virtuális hasonmása.
|
|
|
Megbuktak az e-olvasók a tanteremben
|
|
2010.06.06.
|
 Egy amerikai egyetemen azt vizsgálták mennyire lehet e-olvasókkal helyettesíteni a hagyományos tankönyveket. Lehetséges-e, hogy a közeljövőben a diákok egy csak elektronikus eszközökről olvassák a tananyagot és a jegyzeteiket.
|
|
|
Virtuális testélmény
|
|
2010.06.05.
|

Amikor a virtuális világokban belebújunk a bennünket megszemélyesítő avatárok testébe, az animált karaktert ért inzultusokra úgy reagálunk, mintha bennünket támadtak volna meg. Kutatók azt vizsgálják milyen tényezők járulnak hozza a virtuális testtel való azonosuláshoz.
|
|
|
Energiatakarékosan futó robotok
|
|
2010.06.04.
|
 A robotok mozgásával foglalkozó kutatások főként kísérletezésen és megérzésen alapulnak, viszont, egy szinttel visszalépve, a mechanikus rendszer alapvető dinamikáját elemezve, könnyebb megállapítani, valójában milyen viselkedésre képes az adott gép.
|
|
|
3D-s mozi vizuális trükkök nélkül
|
|
2010.06.02.
|
 A mozivásznon pergő 3D-s filmek vizuális turpisságok nélkül kevésbé lennének látványosak, a technika nem tudná követni a gyors cselekményt. Meglepően olcsón fejlesztett újgenerációs eszköztár jobb minőséget, valósidejű élményeket vetít előre.
|
|
|
Mozgóképárban
|
|
2010.05.31.
|
 Az online videók lassanként exponenciálisan növekvő mennyisége egyre égetőbbé teszi a mozgóképek sokaságában hatékony keresőket. Nem egyszerű feladat, hiszen szöveget sokkal könnyebb kezelni, jól használható címkékkel ellátni.
|
|
|
Tapintható kijelzők
|
|
2010.05.30.
|
 Egy finn cég olyan technológiát dolgozott ki, mellyel különbőző tapintású felületek jeleníthetőek meg egy érintőképernyőn. A felületen elhelyezett filmréteg elektromos töltésének mintázatával akár a billenytűket is kitapinthatjuk majd egy sima felületen.
|
|
|
Macsó avatárok
|
|
2010.05.29.
|
 Szociálpszichológusok azt vizsgálták, hogy vajon a virtuális világokban is kockázatvállalóbbak-e a férfiak, ha női avatárok jelenlétében kell valamilyen veszélyes tevékenységet végezniük.
|
|
|
Jobb kommunikálni, mint büntetni
|
|
2010.05.28.
|
 Számítógépes mikrovilágokban folytatott kutatások kimutatták, hogy bizonyos feltételek mellett kialakuló önszerveződő csoportok képesek hatékonyan kezelni közösségi forrásainkat: erdőket, halastavakat, vízrendszert, sávszélességet stb.
|
|
|
Multimédiatartalom-elemzés
|
|
2010.05.26.
|
 A média beláthatatlan mennyiségű anyagot gyárt le nap, mint nap. Az információáradat értelmezése, hasznos darabok kiszűrése gyakran teljesen reménytelennek tűnik. Egy európai uniós projekt automatizált multimédiaelemzője könnyebbé teszi a dolgunkat.
|
|
|
Légszennyeződés-térképek
|
|
2010.05.21.
|
 A légszennyeződést figyelő rendszerek közvetlen környezetükről pontos képet, nagyobb földrajzi területekről viszont már alig adnak információt. A térkép hiányosságai webszolgáltatásokkal összekapcsolt statisztikai módszerekkel tüntethetők el.
|
|
|
Email-író mobilra
|
|
2010.05.20.
|
 Az egyik legnagyobb japán mobilszolgáltató olyan alkalmazást készített mobiltelefonjaira, mely a címzett és 2-3 beírt szó alapján automatikusan megírja az egész levelet megfelelő megszólítással és nyelvi formulákkal kiegészítv
|
|
|
Konfliktuselemzés
|
|
2010.05.19.
|
 A komplex adaptív rendszerek két nagy kihívással szembesülnek: bizonytalan környezettel, konfliktusokkal. Utóbbi akkor áll fenn, ha eltérnek az összetevők érdekei. Sokak szerint a konfliktus az élő rendszerek fejlődésének legfontosabb hajtóereje.
|
|
|
A denevér hallása
|
|
2010.05.17.
|
 A denevérek rendkívül jól teljesítenek visszavert hangok tájékozódás során történő alkalmazásában. A bőregerek visszhang-lokalizációjával foglalkozó kutatások eredményei több infokommunikációs technológiában hasznosíthatók.
|
|
|
Robotokkal az olajszennyezés ellen
|
|
2010.05.16.
|
 A Deepwater Horizon katasztrófája óta a BP és az Egyesült Államok hatóságai a legkülönbözőbb technológiai eszközökkel próbálják útját állni a kiömlő olajnak. Többek között tucatnyi robot dolgozik a mélyben, hogy elzárja a megfelelő csapokat.
|
|
|
Közösségi média az iskolában
|
|
2010.05.14.
|
 Érdekes felmérés látott napvilágot: úgy tűnik, az oktatási céllal használt közösségi média nincs akkora hatással az iskolai kapcsolatokra, új baráti hálózatok kialakulására, mint ahogy sokan hiszik, a Facebook, a MySpace stb. sikeréből kiindulva.
|
|
|
Online médiafogyasztás az Egyesült Államokban
|
|
2010.05.13.
|
 Lassan az internet a televíziónál is fontosabb lesz. A legfrissebb adatok segítségével bepillantást nyerhetünk az online médiafogyasztás és a közösségi oldalak használatának aktuális amerikai helyzetébe.
|
|
|
Ágensek a villanyórában
|
|
2010.05.12.
|
 Az otthoni energiatároló berendezések fontos szerepet fognak játszani a közeljövő intelligens gridjében: takarékosabbá teszik a fogyasztást, csökkentik a szénalapú fűtőanyagoktól való függést. Akkor a leghatékonyabbak, ha ágenstechnológiával működnek.
|
|
|
A valóság webesítése
|
|
2010.05.10.
|
 Ha rendelkezésre állnak a megfelelő technológiák – beszéd szöveggé alakítása, gesztusok, tekintet, távolság gépi értelmezése – az online ismeretkinyerés módszerei a valóságban is eredményesen alkalmazhatók, jobban érthetők a mindennapok interakciói.
|
|
|
Lefordítva és bővítve
|
|
2010.05.09.
|
 A Google nemrég frissítette az androidos telefonokhoz kínált kép alapú kereső-alkalmazását. Ezentúl ha mondjuk Párizsban nem értünk valamit egy étlapon, elég ha lefotózzuk, és mobilunkon már olvashatjuk is angolul a fogás leírását.
|
|
|
Robothordárok
|
|
2010.05.07.
|
 Mivel a gépek nem pontosak statikus és mozgó objektumok észrevételében, és megbízható tárgydetektálás nélkül haloványabban teljesítenek, autonóm mobil robotok és intelligens megfigyelőrendszerek fejlesztése is a vártnál lassabban megy.
|
|
|
Gazdasági növekedés a Second Life-ban
|
|
2010.05.05.
|
 Az utóbbi időben több elemzés foglalkozott az eddigi legnagyobb virtuális világ, a Second Life hanyatlásával. A pesszimista hangvételű írások ismeretében meglepetésnek számít a Linden Lab közleménye, mely szerint gazdaságilag most értek a csúcsra.
|
|
|
Gyanús tömegek
|
|
2010.05.03.
|
 A terrorizmus elleni nemzetközi harcban és bűnüldözésben komoly segítséget nyújthat egy, tömegben és más népes, dinamikus környezetekben szokatlan viselkedésmintákat kutató és detektáló új ausztrál szoftver.
|
|
|
Virtuális Gíza
|
|
2010.04.28.
|
 Különleges vállalkozásba fogott a bostoni Szépművészeti Múzeum: a francia Dassault Systèmes mérnökeivel egységes adatbázisban dolgozzák fel, és egy speciális virtuális térben mutatják be a gízai ásatások régészeti anyagait.
|
|
|
Intelligens robot az intelligens otthonban
|
|
2010.04.28.
|
 Robotika és az intelligens otthon koncepciója, a környezet-intelligencia kapcsolódik össze egy európai uniós projektben. A két kutatási terület szintézise azt a célt szolgálja, hogy idős személyek minél tovább élhessenek megszokott környezetükben.
|
|
|
Mint az orosz babák
|
|
2010.04.26.
|
 Agyunkat gyakran hasonlítják számítógépekhez; egyes kutatók, még inkább filoszok egyenlőségjelet is húznak a kettő között, de néhány triviális egyezést leszámítva, nem bizonyított, hogy – túl a tetszetős metaforán – valóban így is lenne.
|
|
|
Hogyan leveleznek az idősek?
|
|
2010.04.25.
|
 Az e-befogadás egyik fontos területe az idősek felzárkóztatása az információs társadalomba. Ehhez fontos megismerni, hogyan használják a számítógépet, miben térnek el szokásaik a fiatalabb felhasználókétól.
|
|
|
A játékok hatása az alvásra
|
|
2010.04.23.
|
 Az április közepén megjelent tanulmány szerint a videójátékok csak csekély hatással vannak a tízes éveik közepén, második felében járó fiatalok alvására. Majdnem ugyanolyan jól alszanak utánuk, mintha (szintén már az ágyból) dokumentumfilmet néznének.
|
|
|
Játék a farmon
|
|
2010.04.22.
|
 Egy számítógépes játékában egy farmon kell kapálni és veteményezni sok száz kattintás árán. A játékosok gyakran az életüket is az termény betakarításához igazítják, de a kötöttségek ellenére a Farmville 73 millió felhasználója közül minden harmadik naponta ellátogat birtokára.
|
|
|
Mit és hogyan lát a robot?
|
|
2010.04.21.
|
 Egy uniós projekt keretében fejlesztési stádiumban, annak is a kezdetén lévő 3D-s szenzor lehetővé fogja tenni, hogy a robotok környezetüket természetesebb, „emberibb” módon figyeljék meg. Az újítás több alkalmazási területen játszhat fontos szerepet.
|
|
|
A macska emlékezete
|
|
2010.04.19.
|
 Az élővilág egyre gyakrabban ihleti meg a számítástudományt. Mintáztak már robotokat és más gépi rendszereket férgekről, méhekről, bogarakról, madarakról, kétéltűekről és emlősökről is. Ezúttal a cicák agya egy nagyratörő projekt kiindulási pontja.
|
|
|
Robot-idegenvezetők a bankban
|
|
2010.04.18.
|
 Madrid mellett épül fel a világ egyik legnagyobb bankjának új központja. A Santander Bank Világítótorony nevű látogató centrumában idegenvezető-robotok mutatják meg az épületet a vedégeknek, akik interaktív kijelzőkről kaphatnak további tájékoztatást a bank tevékenységéről.
|
|
|
Jönnek az avatárok!
|
|
2010.04.16.
|
 Avatárok nemcsak filmekben, játékokban tölthetnek be fontos szerepet; felhasználói körük sem szűkíthető IT-szakemberekre. Szervezetek és vállalatok ismerik fel a virtuális világokban rejlő potenciált; azt, hogy ideális terepek tréningre, szimulációra, prototípuskészítésre.
|
|
|
Kopirájt 300
|
|
2010.04.15.
|
 A Nyílt Társadalom Intézet Archívumában kiállítást nyílt az első modern szerzői jogi törvény megszületésének háromszázadik évfordulója alkalmából. A kiállítás feltárja a szerzői jogok koncepcióját, történetét, fejlődését és életünkre gyakorolt hatását.
|
|
|
Mosolyog és nevet az androidnő
|
|
2010.04.14.
|
 A múlt héten bemutatott japán androidnő megszólalásig – és talán még azon túl is – hasonlít az eredeti modellre. Tervezője szerint a nézőknek öt-tíz másodperc szükséges ahhoz, hogy rájöjjenek: nem ember, hanem gép mosolyog és nevet rájuk.
|
|
|
Öt-tíz éven belül itt a 3D-s internet
|
|
2010.04.12.
|
 Az egész internet ugyan nem, de jelentős része háromdimenziós lesz öt-tíz éven belül. A valósághű 3D-s hálózat elektronikus eszközökkel és egymással folytatott interakcióinkat egyaránt gyökeresen megváltoztatja.
|
|
|
Valószínűségi logika
|
|
2010.04.09.
|
 Az MI-kutatások kezdetén a gondolkodás törvényeit igyekeztek megfejteni a szakemberek. A feladat túl bonyolultnak bizonyult, így azóta inkább a valószínűségben, nagymennyiségű adatból tanuló, statisztikai mintákat kimutató gépekben bíznak.
|
|
|
Ki vásárol varázsitalt?
|
|
2010.04.08.
|
 Rengeteg többszereplős játékfejlesztő abból szerzi a bevételeit, hogy különböző virtuális tárgyakat pénzér értékesít virtuális világában. Egy adatbányász cég segít megkeresni azokat a játékosokat, akik valószínűleg hajlandóak lesznek áldozni ezekre a fegyverekre és varázsitalokra.
|
|
|
Internetes tartalomszolgáltatás
|
|
2010.04.07.
|
 Ma már nyugodtan elmondható: az internet átalakította a világot, életünk jelentős része ott zajlik, mindennapjaink nélkülözhetetlen tényezőjévé vált. Erről a közegről ír 2009-ben megjelent könyvében a hazai világhálós kezdeményezések egyik úttörője, fontos szereplője.
|
|
|
Kasszasikerek a Twitteren
|
|
2010.04.03.
|
 Általában nehéz megjósolni melyik film lesz sikeres és melyik bukik el. A Hewlett Pacard két kutatója a Twitteren küldött üzenetek alaján nagy pontossággal meg tudja jósolni a filmek várható bevételét.
|
|
|
Szemmel verés
|
|
2010.04.02.
|
 A videójátékok történetének első tömegsikere, az Atari 1972-es Pongja manapság is inspirál: angol egyetemisták az őskövületből kiindulva hozták létre a szemmozgással irányítható, tehát súlyos mozgássérültek által is használható, élvezhető kései változatot.
|
|
|
Idősekre vigyázó robotrendszer
|
|
2010.03.31.
|
 A többek között robotplatformból, hordozható állapotmonitorozó szerkezetből és okos szenzorokból álló rendszer idős személyek önálló otthoni életét fogja támogatni. Figyelme a vérnyomástól a helyes táprendig, szinte mindenre kiterjed.
|
|
|
Aktívan tanuló masina
|
|
2010.03.29.
|
 Az agyműködés a számítástudomány hajnala óta ihlető forrásként szolgál különböző gépek megálmodói számára. Minél élethűbb a rendszer tevékenysége, annál többet tudunk meg elménkről is, például arról, hogyan tanul, s végez bonyolult számításokat.
|
|
|
Okos kiegészítés
|
|
2010.03.28.
|
 Az új Photoshopban ki tudjuk majd törölni a kép egyes részeit úgy, hogy a program a kontextusnak megfelelõen egészíti ki az üres helyeket. Az Adobe egyelõre keveset árult el az új funkcióról, de a demonstrációk alapján a képek retusálásának folyamata drámain leegyszerûsödik.
|
|
|
Futkározó sárkány
|
|
2010.03.26.
|
 Már Afganisztánban szolgál az a 100 robot, amit a Brit Hadsereg rendelt meg bombakeresõ feladatokra. Az alig 4 kilós szerkezet akár a tengerészgyalogosok a hátizsákjában is elfér, így nagyon könnyen bevethetõ valamilyen gyanús tárgy észlelése esetén.
|
|
|
Blogbányászat
|
|
2010.03.24.
|
 Amerikai kutatók blogok elemzésére tanítják számítógépes rendszerüket. A történetmesélésre összpontosítva, nyelvi jegyek alapján szelektál közülük. Az összegyűjtött adatokból könnyebb lesz kialakuló trendekre és viselkedésformákra következtetni.
|
|
|
Videótelefon 2.0?
|
|
2010.03.22.
|
 Az ultragyors internetkapcsolat és a HD videó-együttműködés párosítása kommunikációs forradalmat vetít előre. A megoldás hasonlítani fog a kereskedelmi forgalomban lévő videótelefon-szolgáltatásokhoz, ugyanakkor sokkal megbízhatóbb lesz.
|
|
|
Körbejárható kijelző
|
|
2010.03.21.
|
 A Sony olyan 3D-s megjelenítő eszközt mutatott be, ami 360 fokban körbejárható. A henger alakú kijelzőn minden irányból megnézhetjük a vetített filmet, a térbeli látványhoz még speciális szemüveget sem kell felvennünk.
|
|
|
Megújult az IT3 oldala
|
|
2010.03.20.
|
 Megújult formában jelentkezik az NHIT Információs Társadalom Technológiai Távlatai projektjének weboldala. Az idelátogatók megismerhetik az IT3 műhelyében készült jövőkutatási tanulmányokkal, alkalmazási víziókkal.
|
|
|
Gyorsabb programok
|
|
2010.03.19.
|
 Automatizációs technológiák forradalmasítják a mobiltelefonon és más beágyazott rendszerekben használt szoftverek maximális teljesítményének eléréséhez szükséges módszereket. Az MI egyik részterülete, a gépi tanulás a kulcs.
|
|
|
Rosszindulatú kódok nyomában
|
|
2010.03.17.
|
 A badware (malware stb.) a felhasználó óhajával mit sem törődve avatkozik be számítógépe és hálózati kapcsolatai működésébe. Egyre több gondot okoznak, cyberbűnözők mind gyakrabban élnek velük, s alakítanak át honlapokat kényük-kedvük szerint.
|
|
|
Foglalkozások 2030-ban
|
|
2010.03.16.
|
 Ha még bizonytalanok vagyunk, hogy ha felnő milyen foglalkozást szánjunk gyermekünknek, most tippeket kaphatunk ahhoz milyen kenyérkereseti lehetőségek lesznek a következő 2 évtizedben.
|
|
|
Változó világháló
|
|
2010.03.12.
|
 Barabási Albert László szerint az általunk ismert internetet jelentősen átalakítja, hogy az adatforgalom irányításába új szintek és alkalmazások kapcsolódtak be, és a zömük vezeték nélküli. Mi jellemzi a jelent, mi várható a közeljövőben?
|
|
|
Szemétben turkál a robot
|
|
2010.03.11.
|
 Egy új japán háztartási robot szétválogatja a különböző műanyag hulladékokat 6 különböző csoportra. A gép segítségével közel fele annyi műanyag szemetet kell majd elégetni újrahasznosítás helyett.
|
|
|
Szusi, másként?
|
|
2010.03.10.
|
 A lézer navigációs rendszerrel, hangszenzorokkal és fejlett sztereó kameraszemmel felszerelt robot végigmegy az egyetemi épület folyosóján, kezében becsomagolt harapnivalókat tart, majd egy irodaszobához érve, megkérdezi, ott van-e a címzett.
|
|
|
Identitás a digitális világban
|
|
2010.03.08.
|
 A virtualizáció és a digitális technológiák következtében megváltozott az identitásról alkotott kép. A többszörös online személyiségek, a változó környezetek sokasága, a szaporodó biztonsági problémák kezelése egyre nagyobb kihívást jelent.
|
|
|
Figyelem-játék
|
|
2010.03.07.
|
 Figyelemzavaros gyerekeket és felnőtteket tanít meg koncentrálni játékosan egy amerikai cég. Az alkalmazásban biciklis sisakba épített elektródák segítségével irányíthatjuk a játékot, ami azonnal megáll, ha elkalandozik a figyelmünk.
|
|
|
Intelligens modulok
|
|
2010.03.05.
|
 Fizikailag elkülönülő modulokból összeálló számítógépek, önszerveződő hálózatok, biológiai rendszerek által inspirált informatika népszerű kutatási területek. Egy február végén zárult uniós projekt közös nevezőre hozta mindhármat.
|
|
|
Virtuális térben épülnek újjá a történelmi városok
|
|
2010.03.04.
|
 A múzeumi, könyvtári és levéltári anyagok felhasználásával készítették el egy 17. századi francia erõdváros virtuális rekonstrukcióját. A kutatók remélik, hogy hamarosan korhû avatárokkal népesíthetik be a Saarlouis utcáit.
|
|
|
Jubileumi Challenge24
|
|
2010.03.03.
|
 Sikeresen lezajlott február 27-én a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete által rendezett X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny internetes előválogatója.
|
|
|
Kommunikáció 2020-ban
|
|
2010.03.01.
|
 Eljegyzési buli, első munkanap az irodában, tömeges élő közvetítés a nyári olimpiáról, állandóan kéznél lévő mindenes… Az Institute for the Future (IFTF) 2020-as szcenáriói konkrét példák a valósidejű videó jövőbeli alkalmazásaira, elterjedésére a hétköznapokban.
|
|
|
Bővített személyazonosság
|
|
2010.02.28.
|
 Egy svéd cég olyan bővített valóság alkalmazást hozott létre mobiltelefonra, mellyel beazonosíthatjuk a köröttünk álló ismeretlen embereket. A program a kamera képén a fej körül megjeleníti a személyről a weben fellelhető publikus információkat.
|
|
|
Élet a második élet után
|
|
2010.02.26.
|
 Lecsengett az eddigi legnagyobb szabású virtuálisvilág-kísérlet, a Second Life körüli hype. Tömegesen hagyják el, a két-három éve a jövő egyik nagy lehetőségének vélt közeg lassan már kong az ürességtől. Az amerikai iskolák is új virtuális környezeteket keresnek.
|
|
|
C3PO a valóságban
|
|
2010.02.24.
|
 Amikor az Irakban állomásozó amerikai katonák meg akarják hallgatni az ellenség beszélgetéseit, rákapcsolódnak az általuk használt rádiófrekvenciára, majd a hanganyagot helyi fordítók ültetik át angolra. Már amit egyáltalán hallanak és értenek belőle.
|
|
|
Földön, vízen, levegőben
|
|
2010.02.22.
|
 Elvileg semmi akadálya, hogy hamarosan törpe helikopterek, okos tengeralattjárók és bányászrobotok végezzék Ausztráliában a túlzottan megerőltető és a veszélyes munkákat. Legalábbis az ország egyik vezető szakembere, Hugh F Durrant-Whyte szerint.
|
|
|
Kocka-roham
|
|
2010.02.21.
|
 Egy Legóból épített robot 12 másodperc alatt rakja ki a Rubik-kockát. Ugyan ez meg jócskán elmarad Erik Akkreditív közel 7 másodperces világcsúcsától, de CubeStormer a robotok között ezzel az eredménnyel a legjobbnak számít.
|
|
|
IKT és klímaváltozás
|
|
2010.02.18.
|
 A szerény eredményekkel záruló decemberi koppenhágai klímacsúcs egy eldugott sarkában videokonferenciát tartottak, ahol az IKT- eszközök szerepét vitatták meg a „zöld növekedési stratégiák” szempontjából.
|
|
|
Mozgóképek a kristálygömbben
|
|
2010.02.17.
|
 Alternatív világokat régebben csak színpadon láthattunk, esetleg drága otthoni szórakoztatóközponttal teremtettünk. Művészi gazdagságuk ellenére is csak kétdimenziós, lineáris terekről beszélhettünk, ahol az alkotó egyetlen nézőpontból mutatta be a történeteket.
|
|
|
Mennyibe kerül az ingyen?
|
|
2010.02.15.
|
 Chris Anderson, a Wired főszerkesztője tabukat dönt: első bestsellerében, a Hosszú farokban az online piacok által generált piaci rések gazdasági viszonyokra gyakorolt hatását, a jelenlegiben az ingyenességet, mint új üzleti stratégiát elemzi.
|
|
|
A legzöldebb nyomtató
|
|
2010.02.14.
|
 Egy japán cég olyan nyomtatót készített, ami nem használ tintát és akár 1000-szer újrahasználhatunk benne egy oldalt. A nyomtató letörli a speciális papír felületét és azonnal felül is írja azt az új tartalommal.
|
|
|
Robotokkal a kalózok ellen
|
|
2010.02.13.
|
 Egy orosz cég robotokat vetne be a szomáliai kalózok ellen. A rendszer alkalmazásánál a hajók tatjára körbe vízágyukat és szenzorokat szerelnek fel, amik automatikusan detektálják a kalózok motorcsónakjainak közeledését és össztüzet zúdítanak rájuk.
|
|
|
Új írásbeliség
|
|
2010.02.10.
|
 Hogyan beszélünk "videóul", mennyire értjük nyelvezetét, miként hat érzékszervi reakcióinkra, módosít olyan folyamatokat, mint az észlelés vagy a figyelem, milyen mértékben változtatja meg az emberi kapcsolatokat, ember és technológia viszonyát?
|
|
|
Tudja-e a gép, hogy hol van?
|
|
2010.02.08.
|
 A robotok csak akkor tudnak ismeretlen környezetben autonóm módon cselekedni, ha képesek lesznek megválaszolni az olyan kérdéseket, mint például: „milyen a világ, mire hasonlít? Hol vagyok?” Egy uniós projekt sokat segíthet a válaszadásban.
|
|
|
Viktoriánus ókor
|
|
2010.02.05.
|
 A Second Life divathullám alábbhagyni látszik, a virtuális tér azonban változatlanul működik és vonzó. Egy angol egyetem ókori történelem szakos hallgatói (mások is) például a nemrég épített virtuális Pompeii Udvaron pallérozhatják klasszikus műveltségüket.
|
|
|
Szereld magad bővített valósággal
|
|
2010.02.04.
|
 Az Amerikai Hadseregnek olyan bővített valóság rendszert fejlesztenek, ami a karbantartási, javítási munkálatoknál egy féligáteresztő szemüveg segítségével térben mutatja meg a katonáknak az egyes munkafázisokat.
|
|
|
Mozgóképek nyomában
|
|
2010.02.03.
|
 A drasztikus mértékben növekvő videófájlok kezelése egyre sürgősebbé teszi a képek és/vagy mozgóképek részleteiben hatékonyan ténykedő keresőmotorok széleskörű használatát. Holland rendszer jelentheti a megoldást.
|
|
|
A XXI. század tömegmédiuma
|
|
2010.02.01.
|
 Napjaink egyik elcsépelt közhelye: a passzív fogyasztó aktív „művésszé” válik. Vagy még inkább: egyszerre mindkettő. A web, digitális kamerák és mobileszközök hihetetlen mértékben demokratizálták nemcsak az alkotói, de a befogadói folyamatot is.
|
|
|
Hangos gondolkodás
|
|
2010.01.30.
|
 Amerikai kutatók az agyba épített elektródákkal elérték, hogy súlyos agyi károsodásban szenvedő emberek egy beszédszintetizátor segítségével magánhangzókat tudjanak kimondani. A jövőben a rendszer alkalmas lehet arra, hogy gondolataikkal irányítva megszólalhassanak a néma betegek.
|
|
|
Internet: az agy karbantartója
|
|
2010.01.29.
|
 Amerikai kutatók kimutatták, hogy a középkorú és idősebb felnőttek agyának azon területei melyek a döntéshozatalért és a komplex érvelésért felelnek jelentős aktivitást mutatnak egy kis internetezés után.
|
|
|
Médium, hang, esztétika
|
|
2010.01.27.
|
 Hiánypótló könyv jelent meg az elektroakusztikus-digitális zenei kultúráról. Az alábbiakban a Szegedi Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék oktatója, Batta Barnabás által szerkesztett Médium, hang, esztétika kötet sajtóanyaga olvasható.
|
|
|
A holnap látógépei
|
|
2010.01.25.
|
 Kísérleti idegtudományt és számítógép-tervezést közös nevezőre hozó, genetikai technikák által inspirált Harvard- és MIT-kutatók olcsó és nagyteljesítményű játékhardvert is hasznosító új módszert dolgoztak ki mesterségeslátás-rendszerek fejlesztésére.
|
|
|
Szőrös kijelző
|
|
2010.01.23.
|
 Japánban olyan szőrös eszközt fejlesztettek, mely az állatokhoz hasonlóan borzolni tudja a szálait. Az kütyü egyfajta kijelzőként funkciónál, és azt az érzést kelti az őt simogató emberben, hogy egy élő állattal van kapcsolatban.
|
|
|
Immuntámadás
|
|
2010.01.22.
|
 A 12/13-17/18 év közötti amerikai diákok többsége jól ismeri a populáris zenéket, ért a sportokhoz, elektronikához, viszont igen komoly megértési nehézségei vannak a sejtbiológia terén. Miként lehetne változtatni ezen, s megszerettetni velük a mikroszkopikus világokat?
|
|
|
Múzeumi digitalizálás Magyarországon
|
|
2010.01.21.
|
 A magyar múzeumokban őrzött tárgyi anyag digitalizálásának kérdéseiről rendeztek kétnapos konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeumban a Régészeti és Művészettörténeti Társulat Digitalizálási Műhelyének keretében.
|
|
|
A videó jövője
|
|
2010.01.20.
|
 Napjaink médiavalósága a videóról szól. Dinamikus, vizuális orgiákkal teli oldalak, mobileszközöktől óriás kivetítőkig, speciális felületekig terjedő, mindent átható jelenlét, tömeges méretű (demokratizálódott) alkotótevékenység. Hogyan tovább?
|
|
|
Virtuális világok a valódi biztonságért
|
|
2010.01.18.
|
 A számítógépes modellezés, a csoportviselkedés-előrejelzés fejlődése, a videójátékok egyre jobb grafikája olyan virtuális világokhoz vezet, amelyekben biztonsági szakemberek hadászati, mentési műveleteket tesztelnek, kimeneteket prognosztizálnak.
|
|
|
Mosolygó autó
|
|
2010.01.16.
|
 Ha az autók mosolyogni tudnának, talán megváltozna a közlekedés is. Ez a Nisssan hosszútávú célja azzal a koncepcióautóval, ami a sofőr érzelmeit képes a karosszérián megjeleníteni az első lámpák és a hűtőrács mozgatásával.
|
|
|
Mi lesz veled Wikipédia?
|
|
2010.01.13.
|
 A Wikipédia ugyan a világ ötödik leglátogatottabb honlapja, önkénteseinek száma viszont drasztikusan csökken. Mik az okok és következmények, milyen hatással lesz a folyamat web 2.0-ás jelenségekre, mint például a tömegek bölcsessége, a műkedvelő amatőrizmus térhódítása?
|
|
|
Lángoló tőzsdék
|
|
2010.01.11.
|
 Hogyan fog az uniós gazdaságpolitika alkalmazkodni a lakosság elöregedéséhez, a természetes erőforrások csökkenéséhez? Képes lesz-e bármelyik szakértő elődeinél pontosabban előrejelezni, és egyáltalán előrejelezni 2020 hitelválságait, a bankok reakcióját?
|
|
|
Emergens videó-CAPTCHA
|
|
2010.01.10.
|
 Az emergens jelenségek észlelését nehéz számítógéppel reprodukálni, így nagyon jól alkalmazhatóak a felhasználók regisztrációjánál használt CAPTCHA-kban. A torzított videókat az emberek azonnal értelmezik, de gépi algoritmusokkal nem azonosítható mi történik a bejátszáson.
|
|
|
Zöld hálózatot!
|
|
2010.01.08.
|
 A telekommunikációs ipar egyre fontosabb szerepet játszik a környezetszennyezés elleni, a globális felmelegedés negatív hatásainak csökkentéséért folyó küzdelemben. Az egyik vezető cég, az Alcatel-Lucent már rövidtávon is komoly célokat tűzött ki maga elé.
|
|
|
Smart grid Amerikában
|
|
2010.01.07.
|
 Az intelligens elektromos hálózatok az elmúlt időszakban egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerültek. A smart grid várható előretörésétől több cég is hatalmas üzletet remél, miközben szaporodnak a kockázatokat és kételyeket felvonultató vélemények is.
|
|
|
Mennyit fogyasztanak az okostelefonok?
|
|
2010.01.06.
|
 Az Android-alapú okostelefonokra írt alkalmazás fejlesztőnek és felhasználónak egyaránt megmutatja, mennyit fogyasztanak a legfőbb rendszerkomponensek: CPU, hálózati interface, kijelző, GPS-vevő. Becsléseivel maximum plusz/mínusz öt százalékot téved.
|
|
|
Zöldfülűek, veteránok, csalók és a többiek
|
|
2010.01.04.
|
 Milyen típusokba sorolhatók az oly népszerű MMO-kezdetű online szórakozások résztvevői? Kit érdemes elkerülni, kivel tanácsos barátkozni? Kit milyen célok vezérelnek? Minden osztályozás sarkít, és sántít is egy kicsit, fogódzókat azonban képes nyújtani.
|
|
|
Lézeres porszívó
|
|
2010.01.03.
|
 Egy amerikai cég robotporszívója először feltérképezi a szobát, és csak ezután lát neki a szisztematikus takarításnak. Az új technológia segítségével sokkal hatékonyabban és gyorsabban végzi el munkáját, mint a többi robot-takarítógép.
|
|
|
Bezöldülő infokommunikáció
|
|
2009.12.28.
|
 Hosszú ideig tartott, míg felismertük az infokommunikációs technológiák környezeti hatásait, hogy obligát lózungokon és buzzword-ök gyártásán túl tenni is kell valamit a várakozást jóval meghaladó mértékben növekvő energiafelhasználással.
|
|
|
Ketrecharc robotokkal
|
|
2009.12.22.
|
 Idén is megrendezték San Franciscoban a robot-harcosok bajnokságát. Az amerikai sporttelevíziók által is közvetített eseményen a lángszóróval, flexszel, baseballütővel támadó gépek célja az ellenfél totális megsemmisítése volt.
|
|
|
A mosolyrendőrségtől a géptanárig
|
|
2009.12.21.
|
 Dicséretes hagyomány, hogy év vége előtt mindenhol, de különösen szerkesztőségekben komoly és kevésbé komoly listák készülnek a legekről: legfontosabb innovációkról, legjelentősebb trendekről, legszebb robotokról… Vagy éppen a legidiótabb újdonságokról.
|
|
|
Fogyókúra robotsegédlettel
|
|
2009.12.21.
|
 A fogyókúrát egyszerű elkezdeni, de nehéz tartani magunkat a szigorú diétához. Ebben nyújt segítséget Autom, az interaktív robot-asszisztens, aki segít kalóriabevitelünket monitorozni és mindig van hozzák egy biztató szava.
|
|
|
Tornásszon videójátékokkal!
|
|
2009.12.18.
|
 Japán kutatók egy, a Nintendo által finanszírozott tanulmányban kimutatták, hogy a Wii Sports és a Wii Fit aktív játékok közben körülbelül ugyanannyi energiát adunk ki magunkból, mintha közepesen intenzív tornagyakorlatokat végeznénk.
|
|
|
Bővített próbafülke
|
|
2009.12.18.
|
 Egy bővítettvalóság alkalmazás segítségével egy online boltban felpróbálhatjuk a különböző ruhadarabokat. Ha megtetszett valami, megoszthatjuk ismerőseinkkel az így készült képeket, és kikérhetjük véleményüket.
|
|
|
Hogyan programozzuk az anyagot?
|
|
2009.12.16.
|
 Nem is olyan régen azt hittük, csak a sci-fikben lehetséges, hogy elosztott számítások és a rajintelligencia elvei alapján fejlesztett parányi robotok képesek lesznek egyszer alakot és méretet váltani. Amerikai kutatók szerint nem, sőt, nem is kell sokat várni rájuk.
|
|
|
Tartalomkeresés új alapokon
|
|
2009.12.14.
|
 Egyre nehezebb kezelni a gombamód szaporodó és bonyolódó információkat. A keresők jól teljesítenek, ám így is gyakran gyűlik meg a bajuk komplexebb audiovizuális adattípusokkal. Ráadásul a médiatartalmakat drága és időigényes kézileg felcímkézni.
|
|
|
A legasztalibb barát
|
|
2009.12.13.
|
 Egy svájci cég olyan asztali robot-társat fejlesztett ki, melyet interaktív módon, akár hanggal is utasíthatunk arra, hogy olvassa fel a híreket, vagy barátaink Facebook-os üzeneteit. A robottal játszani is lehet miközben körbejárja az íróasztalunkat.
|
|
|
Adatgyűjtő mobiltelefonok
|
|
2009.12.11.
|
 A mobiltelefonok az egészségügytől a környezetvédelemig egyre hatékonyabb adatgyűjtő eszközökké válnak. A közelmúltban csak személyre szabott, behatárolt célokra programozott gépekkel lehetett gyűjtögetni. Amikor elavult a mobil, elavult a szoftver is.
|
|
|
Avatárok negatív hatásai
|
|
2009.12.09.
|
 Virtuális környezetbeli reprezentációnkat – avatárokat – a digitális technológia következmények nélküli elemének tartjuk, holott az adott közegben mindenképpen befolyásolhatják gondolkodásunkat. Legalábbis egy friss felmérés szerint.
|
|
|
Környezet-intelligens közösségi hálózatépítés
|
|
2009.12.07.
|
 Az online közösségi hálózatok egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy információkat, információmorzsákat oszthatunk meg mindennapjainkról. Ráadásul lassan már nem is kell frissítenünk, mert a rendszer automatikusan elvégzi helyettünk.
|
|
|
Videó-ujjlenyomatok
|
|
2009.12.04.
|
 A videó meghódította a világhálót, a drámai mértékben növekvő mozgóképanyaghoz, audiovizuális tartalmak kezeléséhez új indexelő és keresési módszerek kellenek. Európai kutatók egy ilyen, kereskedelmi alkalmazásokkal kecsegtető megoldást dolgoztak ki.
|
|
|
Helyszínelés egyetlen fotó alapján
|
|
2009.12.03.
|
 Spanyol kutatók egyetlen fotó alapján rekonstruálni tudják egy bűncselekmény helyszínét. A 2 dimenziós felvételből képesek létrehozni egy 3D-s modellt, amiben a nyomozók utólagosan megmérhetik az egyes tárgyak pontos távolságát.
|
|
|
Újfajta közösségi kapcsolatok
|
|
2009.12.02.
|
 A közösségi média és a valósidejű online kommunikáció diadala átírja a vállalatok évtizedek óta gyakorolt kapcsolati politikáját. A Boston College kutatói behatóan tanulmányozták a témát, észrevételeiket a Harvard Business Review-ban publikálták.
|
|
|
Az írisz a személyazonosság tükre
|
|
2009.11.30.
|
 A szem talán a lélek tükre, az írisz viszont minden kétséget kizáróan felfedi egy személy valódi identitását. Az amerikai Szabványok és Technológia Nemzeti Intézete (NIST) több tanulmányban foglalkozik az írisz-alapú biometrikus azonosítás előnyeivel.
|
|
|
Morfiumadagoló nanorészecske
|
|
2009.11.29.
|
 Olyan nanotechnológián alapuló morfiumadagolót fejlesztettek ki az USA-ban, aminek segítségével el lehet kerülni a túladagolás okozta légzésleállást. Az új anyag nagyban megkönnyíti a sebesült katonák sürgősségi ellátását.
|
|
|
Nyelvi fordulat konferencia
|
|
2009.11.27.
|
 A Nyelv- és Beszédtechnológiai Platform a szektor vezető kutatóműhelyeit és ipari partnereit tömörítő stratégiai szövetség. A megalakulása óta eltelt egy évben a Platform résztvevői megalkották a szakterület jövőbetekintő stratégiáját.
|
|
|
High-tech temető
|
|
2009.11.26.
|
 Japánban olyan automatizált temetőt hoztak létre, ahol a látogatók mágneskártya segítségével kérheti ki szeretteik hamvait. Az rendszer automatikusan kikeresi egy tárolóhelyről a megfelelő urnát és egy szobába szállítja, ahol a rokonok leróhatják kegyeletüket az elhunyt előtt.
|
|
|
Hol a kosárlabda?
|
|
2009.11.25.
|
 Kosárlabda-videókat keresünk online. Találatként honlapok egészen hosszú sora jelenik meg. Valószínűleg tartalmaznak képeket vagy leírásokat. De mi történik akkor, ha gépünk nemcsak videó után, hanem a videón belül kutakodik?
|
|
|
Popeye, az egyesítő
|
|
2009.11.23.
|
 Robotok, robotrendszerek Achilles-sarka, hogy a különböző érzékszervi tevékenységeket utánzó technológiák összekombinálva gyengén, vagy egyáltalán nem működnek. Esetleg a fejlesztők meg sem kísérlik a szintézist. De meddig?
|
|
|
Atom nagykövet
|
|
2009.11.22.
|
 A héten magyar mozik is műsorukra tűzik a japán anime történetek ősét, az Astro Boy c. egészestés rajzfilmet. Az alkotás eredetije több nemzedék viszonyát határozta meg a technológia és a robotok iránt.
|
|
|
Mennyire hozzáférhető a web 2.0?
|
|
2009.11.20.
|
 A Southampton Egyetem Elektronika és Számítástudomány Iskolájának kutatói fogyatékkal élők webszolgáltatásokhoz – blogokhoz, wikikhez, közösségi hálózatokhoz stb. – való hozzáférését tanulmányozzák, s igyekeznek könnyebbé tenni.
|
|
|
Múltunk jövője
|
|
2009.11.19.
|
 A könyvtárakkal és levéltárakkal párhuzamosan jelent meg az igény a hazai múzeumok emlék- és tárgyanyagának digitalizálásra is. A terület problémáit az alig egy hónapja létrejött Múzeumi Digitalizálási Bizottság próbálja majd megoldani.
|
|
|
Rákgyilkos bioérzékelő
|
|
2009.11.18.
|
 A szervezet egyes – aktív – sejtjei képesek megakadályozni rákos daganatok növekedését. Egy nemrég fejlesztett bioérzékelő segíti a kezelőorvost a sejtek azonosításában, lehetővé téve, hogy a beteg immunrendszerét használja a rák elleni küzdelemben.
|
|
|
Téglafalépítő robot
|
|
2009.11.16.
|
 Különleges installációt csodálhat év végéig New Yorkban a nagyérdemű: svájci alkotópáros tervei alapján és távirányításával téglafalat épített egy ipari robot. A járókelők megelégedésére egész októbert (5-27.) átdolgozta a célra kijelölt járdaszigeten.
|
|
|
Virtuális rögbi
|
|
2009.11.13.
|
 Hol pallérozzák tudásukat az igencsak fizikális rögbi profijai, amatőrjei? Természetesen a zöld gyepen, ami akár szimulált is lehet, mint egy északír virtuálisvalóság-alapú programban. Az edzés-forgatókönyvek a játékosok érzékelését vizsgálják.
|
|
|
Bővített és tapintható
|
|
2009.11.12.
|
 A Tokiói Egyetem bővített valóság rendszerében egy kis, fekete gumilapon jelenítenek meg különböző tárgyakat, amiket a lap nyomogatásával irányíthatunk egy infra kamera segítségével.
|
|
|
Örül-e a robotom, ha meglát?
|
|
2009.11.11.
|
 Az ember társasági lény, a robotok annál kevésbé. Ugyan miért lennének azok? Mert hiába a sci-fik érző géplényei, C-3PO egy álom, a valóság viszont hideg fémkonstrukciókból áll. Vajon mit fejez ki a tekintetük? Ezt vizsgálták a Georgia Tech kutatói.
|
|
|
Robot-fal
|
|
2009.11.10.
|
 Egy amerikai projektben olyan falat építettek, aminek változik az alakja és a funkciója attól függően, hogy milyen tevékenységet folytatnak előtte. A fal érzékeli a felhasználó aktivitását és bizonyos mértékigalkalmazkodik hozzá.
|
|
|
Küklopsz-szem
|
|
2009.11.09.
|
 Kaliforniai kutatók szemi implantátummal, például mesterséges retinával rendelkező vak személyek vizuális élményeit emuláló távirányított mobil robotplatformot fejlesztenek. A Cyclops nevű rendszer jelentős segítséget nyújthat vakok szabad mozgásában.
|
|
|
Hangyák a csatatéren
|
|
2009.11.08.
|
 A Granadai Egyetem kutatói a hangyák táplálékkeresési szokásain alapuló algoritmusokat használtak fel arra, hogy egy szimulált csatatéren a legmegfelelőbb útvonalakat megtalálják.
|
|
|
Meca Sapiens
|
|
2009.11.06.
|
 Az emberiség ősi vágya öntudattal rendelkező gép létrehozása. Az első számítógépek, majd a mesterségesintelligencia-kutatás kialakulása és gyors korai sikerei felcsillantották a reményt, hogy hamarosan jönnek az intelligens masinák. Nem így történt.
|
|
|
Robothadviselés 9
|
|
2009.11.05.
|
 A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen idén is megrendezik a Robothadviselés konferenciát. A hazai robotkutatások mellett a 2009-es rendezvény az információbiztonság fő kérdéseit is vizsgálja.
|
|
|
Shakespeare és a számítástudomány
|
|
2009.11.04.
|
 Ki írta az Erzsébet-kori Anglia ismeretlen szerzőnek tulajdonított egyik királydrámáját, a III. Edvárdot? Közreműködött-e Shakespeare a mű megírásában? Plágium kiderítésére tervezett program segíti az irodalomtörténészeket, s véli úgy, hogy igen.
|
|
|
A "komoly játékok" kitalálója
|
|
2009.11.02.
|
 A kissé fellengzős „komoly” címke ( serious games) a játékok eredeti rendeltetésen túlmutató, oktatási, képzési, rehabilitációs stb. alkalmazásaira vonatkozik. A terület legjelesebb képviselője a kaliforniai Santa Cruz Egyetemen dolgozó Michael Mateas.
|
|
|
Csőben kúszó kígyó-robot
|
|
2009.11.01.
|
 Egy amerikai egyetemen olyan robotokat fejlesztenek, melyek kerekek nélkül, a kígyókhoz hasonlóan kúszva mozognak. A robotok képesek felkapaszkodni egy rúdon, illetve egy cső belsejében függőlegesen felfelé is tudnak haladni.
|
|
|
Logikusan gondolkodó DNS-masinák
|
|
2009.10.30.
|
 DNS-ből és más biológiai molekulából készült számítógépek ma még távol az átlag felhasználótól, a világ néhány speciális laboratóriumában léteznek csak. Izraeli kutatók rájöttek, hogyan lehet e gépecskéket felhasználóbaráttá tenni.
|
|
|
Intelligens járművek tesztelése
|
|
2009.10.28.
|
 Járműfedélzeti intelligens technológiákat „terepen” (valódi utakon), húsvér vezetőkkel fognak 2010-ben tesztelni egy nagyszabású uniós program keretében. A vezetőt a biztonságos és hatékony közlekedésben segítő nyolc funkcióra összpontosítanak.
|
|
|
A világhálós múzsa csókja
|
|
2009.10.26.
|
 Amikor már konyhagépek is rendelkeznek internetkapcsolattal, mobil mindenesünknek nagyobb a memóriája és adatfeldolgozó-kapacitása, mint egy tízéves PC-nek, számítógép és művészetek sokszoros, kreatív egymásra hatása több mint evidens.
|
|
|
Idehaza 1., Közép-Európában 9. az AITIA
|
|
2009.10.25.
|
 A leggyorsabban növekvő informatikai vállalatok közül Magyarországon 1., Közép-Európában 9. az AITIA a Deloit Technology Fast 50 felmérése szerint. A rangos elismerést csak a saját technológiát alkalmazó cégek kaphatták meg.
|
|
|
Az online közösségek fejlődéstörténete
|
|
2009.10.21.
|
 A világháló elterjedésével, mindennapjaink nélkülözhetetlen részévé válásával szinte hihetetlennek tűnik, hogy nem is olyan régen élvezzük előnyeit. Az első chat-tel 1973-ban kísérleteztek… Hogyan fejlődött az online kommunikáció a kezdetektől a jelenig?
|
|
|
Józan gépi ész
|
|
2009.10.19.
|
 A common sense – általában „józanész”-re fordított – bevett filozófiai kifejezés. Közismert definíciója szerint mindenki számára magától értetődően adott intuitív belátásokra vonatkozik. A világban való fennmaradáshoz nélkülözhetetlen mindennapi élettapasztalat.
|
|
|
Érzelemfelismerés webkamerával
|
|
2009.10.18.
|
 Egy amerikai cég egy egyszerű webkamera képét elemzve valós időben meg tudja állapítani, hogy a nézők mikor izgulnak egy film közben, vagy mikor tartanak unalmasnak egy weboldalt.
|
|
|
Ki bukik ki az egyetemről?
|
|
2009.10.16.
|
 Egy 2008-as felmérés szerint a spanyol egyetemisták 50 százaléka nem fejezi be tanulmányait. A szám évekkel ezelőtt még 30 volt… Nem meglepő, hogy a felsőoktatás egyik legnagyobb problémájának tűnő jelenséget már tudományos módszerekkel is vizsgálják.
|
|
|
Nyúlós vegyirobot
|
|
2009.10.15.
|
 Az amerikai iRobot legújabb szerzeménye mintha egy tudományos-fantasztikus filmből lépett volna elő. Rugalmas, nyúlós felületével a nehezebb terepen is előre tud haladni, sőt a kisebb réseken is át tudja magát préselni.
|
|
|
Építsünk várost!
|
|
2009.10.14.
|
 Európai és amerikai architektúra, felhőkarcolók és ipartelepek, hegyek, völgyek, gigászi hidak, trópusi szigetek. Bonyolult közlekedési rendszerek, önfenntartó globális gazdaság. A párizsi Monte Cristo játékgyártó Cities XL-e a napokban debütált.
|
|
|
Szexi számítások
|
|
2009.10.12.
|
 Az alkalmazásfejlesztés hosszú ideig tart, sokba kerül; ha valami hibázik, vagy újra lehet kezdeni az egészet, vagy megbékélünk a gyengén teljesítő rendszerrel. Előfordul az is, hogy mire lezárul egy-egy nagyvolumenű projekt, rég elavult a kezdeti technológia.
|
|
|
Gondolatátvitel az Interneten
|
|
2009.10.11.
|
 Egy angol kutató két agy-számítógép interfész segítségével olyan kommunikációs rendszert alkotott, mellyel két ember közvetlenül a koncentrációjuk segítségével tud információt eljuttatni egymáshoz.
|
|
|
Önmenedzselő internet?
|
|
2009.10.09.
|
 Masszív internetalkalmazások folyamatos működtetéséhez szakértői csoportok kellenek. Legalábbis eddig így volt. Most viszont úgy tűnik, egy új rendszer lehetővé teszi, hogy az alkalmazások konfigurálják, „finomhangolják”, kijavítsák és megvédjék magukat.
|
|
|
Beszélő zongora
|
|
2009.10.08.
|
 Egy osztrák zeneszerző és médiaművész olyan gépzongorát hozott létre, mely egy gyerek hangját utánozva, szinte érhetően fel tud olvasni angolul egy szöveget. A bemutatóra a Velencei Világ Fórum egyik rendezvényén került sor.
|
|
|
Tanuló autó
|
|
2009.10.07.
|
 Eddig a vezetők tanultak, most már az autók is. Egy új rendszer lehetővé teszi, hogy megismerjék a kormány mögött ülők viselkedését. Az így elsajátított ismeretek alapján megállapítják, hogy a vezető mikor tesz váratlant. A tesztek bíztatóak.
|
|
|
Géphal a nagyvízben
|
|
2009.10.05.
|
 A biológia által inspirált számítástudomány, természeti mintákat követő robotika új csúcsdarabja, a fekete szellemnek is nevezett amazóniai késhalat utánzó Gymnobot, a Bath Egyetem Óceántechnológiai Laboratóriumából készül a mélyvízbe, s ott alámerülni.
|
|
|
Viselkedéselemző megfigyelőrendszer
|
|
2009.10.02.
|
 Biztonsági szakemberek régóta tudják, hogy a világ több tízmillió kameráját lehetetlen monitoroznunk. Ráadásul sok a jobb esetben csak régi, rosszabbikban elavult, szinte használhatatlan rendszer, gyakoriak a téves figyelmeztetések. Mi lehet a megoldás?
|
|
|
Közlekedési rendőr ágensek
|
|
2009.10.01.
|
 Spanyol kutatók olyan közlekedés-figyelő rendszert készítettek, ami a gyalogosok, az autósok és a lámpák együttes változása alapján megmondja, hogy mikor ki volt szabálytalan.
|
|
|
Hogyan kerüljük el a közlekedési dugókat?
|
|
2009.09.30.
|
 Tipikus nagyvárosi kép: többsávos út, dudálás és más zajok, időnként egy-egy káromkodás, az autók cammogva tesznek néhány métert előre, aztán percekig állnak egyhelyben. Pedig, ha tudjuk előre, hogy dugóba keveredünk, elkerülhetnénk.
|
|
|
Könyvtárak könyvtára
|
|
2009.09.28.
|
 Európai kutatók gigahálózaton dolgoznak: digitális könyvtárakat, archívumokat, múzeumok digitális anyagait stb. kapcsolják össze, teszik könnyen kereshetővé az online adatokat. A projektet monumentalitása emeli ki a hasonló kezdeményezések közül.
|
|
|
Szemerősítő videokameráknak
|
|
2009.09.27.
|
 Egy amerikai cég olyan video-kereső rendszert készített, amellyel biztonsági kamerák felvételei között kutathatunk. A programmal megjelölhetünk például egy ajtót és kilistázhatjuk azokat az eseményeket, amikor valaki ott ment ki az épületből.
|
|
|
Mobil bővítettvalóság-platform
|
|
2009.09.25.
|
 November 2-án indul a müncheni Metaio cég Junaio mobil bővítettvalóság-platformjának első, kizárólag iPhone-ra írt változata. Nem sokkal később újabb funkciókkal bővül, más környezetekben (Android, Symbian) szintén használható lesz.
|
|
|
Beszéd nélküli beszéd
|
|
2009.09.23.
|
 Autizmus, Down-kór, amiotrófiás lateral szklerózis (ALS), stroke stb. következtében csökken a beszédkészség. Eddig főként drága speciális készülékekben látták a megoldást. Lehetséges, hogy az iPhone és szöveget beszéddé alakító szoftver is jól kiszolgálja a rászorulókat?
|
|
|
Megelevenedik a szláv mitológia
|
|
2009.09.21.
|
 Télen indul az ószláv mítoszok, Akvilon mágikus erdőkkel, sztyeppékkel, sivatagokkal, jégtáblák borította síkságokkal teli világába kalauzoló új MMORPG, a Craft of Gods bétaváltozata. A látványos 3D-s játékot az oroszországi Soluciones Imposibles fejleszti.
|
|
|
Bővített billiárd
|
|
2009.09.20.
|
 Kanadai kutatók régóta fejlesztik profi billiárdozó robotjukat, de mostani rendszerükkel az asztalra vetített vonalak segítségével a kezdő játékosoknak segítenek megtanulni a fortélyokat.
|
|
|
Biztonságosabb autók közti kommunikációt!
|
|
2009.09.18.
|
 Teherautó cammog előttünk. Előznénk, de az hirtelen begyorsít. A fékre lépünk, megússzuk a bajt… Nem reflexünk mentett meg, hanem a teherautó, autónk és a mögöttünk lévő jármű tökéletesen összedolgozó kommunikációs rendszerei.
|
|
|
Caren karjaiban
|
|
2009.09.17.
|
 Egy tel-avivi kórházban sikeresen alkalmazzák a virtuális valóságot fizikai rehabilitációra szoruló páciensek kezelésében. A betegek fejleszthetik egyensúlyérzéküket és összetett mozgásokat gyakorolhatnak különböző játékok segítségével.
|
|
|
Túl a Twitter-univerzumon
|
|
2009.09.16.
|
 Az életnaplózás a jövő mellett már a jelennek is az egyik nagy lehetősége: létünk összes mozzanatát megörökíthetjük, visszakereshetővé tehetjük… Legutóbb Gordon Bell, a Microsoft hetvenöt éves szakembere méltatta az e kategóriába tartozó megoldásokat.
|
|
|
Íme, a robot!
|
|
2009.09.14.
|
 A minden eddigi humanoidnál emberibb Eccerobot tervezői csontjaink, izmaink, ínjaink mechanizmusait, egymáshoz való kapcsolódást igyekeznek utánozni. Gépüket anatómiánk alapján készítik, nemcsak formájában, de működésében is emlékeztet ránk.
|
|
|
Hajtogató robot
|
|
2009.09.13.
|
 Japán kutatók olyan hajtogató robotot készítettek, amit egy képsorozat elkészítésével lehet tanítani. A robot értelmezi az egyes fázisokat és ez alapján hajtja végre a cselekvéssort.
|
|
|
Mit látunk a mobilunkon?
|
|
2009.09.11.
|
 Belépünk a stadionba, digitális szemüvegünk megjeleníti a közelünkben lévők nevét, lakcímét, kedvenc időtöltését. Leülünk; játékosok és csapatok statisztikái tűnnek fel a képernyő sarkán… Még nem tartunk itt, de a bővítettvalóság-kísérletek ezt a jövőt vetítik előre.
|
|
|
Emlékgép
|
|
2009.09.10.
|
 A Microsoft kutatói súlyos amnéziában szenvedő páciensek számára olyan speciális fényképezőgépet szerkesztettek, ami szenzorai segítségével detektálja a nap fontosabb eseményeit és panorámaképeket készít róluk.
|
|
|
Gépi etika
|
|
2009.09.09.
|
 A moralitás immáron nemcsak filozófusok dilemmája, hanem például mesterségesintelligencia-szakembereké is. Lehetséges, hogy a kérdéskör új, logikai-tudományos megközelítését figyelembe veszik a közeljövő gépeinek fejlesztése közben.
|
|
|
Az örökkévalóság tornya
|
|
2009.09.07.
|
 A WoW évek óta a legnépszerűbb MMORPG. Hiába tűnnek fel más masszívan többszereplős online szerepjátékok, képtelenek versengeni vele. Vajon a 2008. őszén Koreában debütált, Európában szeptemberben induló Aion komoly vetélytársa lesz?
|
|
|
Beteghordó robotmaci
|
|
2009.09.06.
|
 Egy japán cég, olyan robotot fejlesztett ki, ami speciális képességei segítségével betegeket emel fel és helyez át ágyból kerekesszékbe. A robotot egy ápoló irányíthatja hanggal illetve kézmozdulatok segítségével.
|
|
|
Értelmetlen blabla a Twitter 40 százaléka!
|
|
2009.09.04.
|
 A közkedvelt Twitter hiperaktív és önmaguktól eltelt személyek terepe, az üzenetek (a „tweet”-ek) pedig – ha kivesszük közülük a hírportálokat – főként technológiával, marketinggel, technológiamarketinggel és persze a Twitterrel foglalkoznak.
|
|
|
Szabadfogású Számítógép
|
|
2009.09.03.
|
 A C3 idén hetedik éve hirdeti meg nagy sikernek örvendő pályázatát a <19 Szabadfogású Számítógép versenyt, melyre olyan 19 év alatti fiatalok jelentkezését várja, akik a számítógép segítségével készítenek kreatív alkotásokat.
|
|
|
Nem annyira szép új világok
|
|
2009.09.02.
|
Matrix Online, Sims Online, Star Wars Galaxies, még sokáig folytathatnánk a sort. A sikeres offline- vagy filmváltozat hátszelével, vagy az érdekfeszítő téma miatt, szép reményekkel indultak, ám a tervezői, kiadói elvárások mégsem váltak valóra…
|
|
|
Érzelemelemzés
|
|
2009.08.31.
|
 A blogok és a közösségi hálózatok térhódításával gombamód szaporodnak a világhálón olvasható véleménynyilvánítások: kritikák, pontozásos (és anélküli) értékelések, ajánlások… Mit árulnak el a felhasználóról, érzelmeinkről az adathegyek?
|
|
|
Lát, mint hal a vízben
|
|
2009.08.30.
|
 Egy német kutatócsoport azt próbálja feltárni, hogyan képesek a halak az oldalvonaluk segítségével tájékozódni. A kutatók szerint a nyomásváltozás érzékelése által a jövőben a robotok is pontos képet alkothatnának a környezetükről.
|
|
|
Net-generáció
|
|
2009.08.28.
|
 A második világháborút követő évtizedek baby boom generációja és az 1965-1976 közötti x-generáció mellett egyre fontosabb szerephez jut az 1977-1997 között született netnemzedék. Ha megértjük őket, megértjük a jövőt is – hirdeti Don Tapscott, web 2.0 guru.
|
|
|
Pók-robot
|
|
2009.08.27.
|
 Egy izraeli egyetemen olyan robotot építettek, mely lábaiból zsinóron függő tapadókorongokat tud kilőni. Pókfonalai segítségével függeszkedve akár bonyolult visszahajló felületeken, vagy alagutakban is képes mozogni.
|
|
|
Mire jó a régi TV-spektrum?
|
|
2009.08.26.
|
 A régebben televízióállomásoknak fenntartott rádióspektrumot, a spektrum kihasznált frekvenciái közötti üres töredékeket, „fehér tereket” hasznosító, egyelőre tervszintű hálózat minőségi javulást hozhat a nagytávolságú és olcsó vezeték nélküli internetezésben.
|
|
|
Személyre szabott közösségi közlekedés
|
|
2009.08.24.
|
 Napjaink túlzsúfolt nagyvárosi közlekedésében elég nehéz elképzelni, hogy a magánautókat, taxikat személyes, háztól házig szolgáltatást nyújtó, lehetőleg vezető nélküli közösségi rendszerek helyettesítsék. Pedig egy európai uniós projekt pont ezt tűzte ki célként.
|
|
|
A blogolás pszichológiája
|
|
2009.08.23.
|
 Vajon milyen lelki motívumok késztetik a blogolókat arra, hogy naplót írjanak? A pszichológusok a kontroll, a kötődés, az önbecsülés és az identitás menten elemzik, hogy ki, miért és hogyan blogol.
|
|
|
Időgép a turisták szolgálatában
|
|
2009.08.19.
|
 Ezeréves templomromok, freskók, ősi kövületek hajdani szépsége tárul elénk, rég halott lovagok és királyuk elevenednek meg. Tacitus újra történetet mesél, de most másként, mint az ókori Rómában, és ez a Tacitus – a kor szelleméhez hűen – már iTacitus.
|
|
|
A web 2.0 újabb biztonsági rései
|
|
2009.08.17.
|
 A weboldalakat összekötő programozási felületek nemcsak a kapcsolatot, interakciót teszik lehetővé, hanem azt is, hogy a zavarosban halászók, kihasználva sebezhetőségüket, különböző oldalak, szolgáltatások ellen indítsanak támadást.
|
|
|
Ultrahangos kijelző
|
|
2009.08.15.
|
 A Tokiói Egyetemen olyan holografikus kijelző készítettek, amiben a megjelenített tárgyakat meg is lehet érinteni. Ultrahang segítségével érezhetjük, ahogy egy labda végiggördül a kezünkön, vagy azt, ahogy eső csepereg a tenyerünkre.
|
|
|
Gondolatirányítás meditációval
|
|
2009.08.12.
|
 Az agy-számítógép interfészek segítségével gondolatainkkal irányíthatjuk a kurzort a képernyőn. De sokszor a gondolataink kordában tartása nem is olyan egyszerű. Egy kutatócsoport azt próbálta kideríteni, mivel lehet fejleszteni a gondolatirányítás képességét.
|
|
|
Gépsegédek az egészségügyben
|
|
2009.08.10.
|
 Valaha csak futószalag melletti munkákra tartották jónak őket. Ma már egyre több területen számolnak velük. Bill Gates szerint a robotikáé a jövő; az iparág körülbelül ott tart, ahol harminc éve a számítógépgyártás. Az újabb nagy áttörés az egészségügyben várható.
|
|
|
Túltanultak a magyarok
|
|
2009.08.08.
|
 Az utolsó pillanatig folytatott kiélezett küzdelemben végül valószínűleg 2. lett a magyarokból is álló csapat a Netflix online dvd kölcsönző 1 millió dolláros fődíjáért folyó adatbányász versenyén.
|
|
|
Online logikai játék
|
|
2009.08.07.
|
 Hogyan lehet egyszerre játszani és dolgozva részt venni a hardverdesign egyik alapvető problémájának megoldásában? A Michigan Egyetem online logikai puzzle-ja, a FunSAT a válasz. Bárki próbálkozhat vele, nem kell informatikusnak lenni hozzá.
|
|
|
Mesterséges intelligencia holnap és holnapután
|
|
2009.08.05.
|
 Felhasználói viselkedést tökéletesen utánzó okostelefon-vírusok, emberre támadó mesterségesintelligencia-tömegek, gondolkozó gépek… Mit tartogat számunkra a jövő? Mely forgatókönyvek megalapozottak, melyek fantazmagóriák? Valóban félnünk kell tőlük?
|
|
|
Táncolj, világ!
|
|
2009.08.03.
|
 Az MMO, azaz masszívan többszereplős online kezdetű szórakozások nemcsak szerep-, valósidejű stratégiai, belsőnézetű lövöldözős, sport- stb. játékok lehetnek, hanem éppenséggel virtuális és valós táncparkettre is csalhatják az érdeklődőket.
|
|
|
Vésés-felismerés
|
|
2009.08.02.
|
 Egy amerikai-görög projektben sikerült olyan számítógépes eljárást kifejleszteni, aminek segítségével azonosítani lehet az ókori görög vésnökök "kézírását". A rendszerrel így igen nagy pontossággal lehet meghatározni az egyes feliratok keletkezésének korát.
|
|
|
Automatizált szoftverfejlesztés
|
|
2009.07.31.
|
 A szoftverfejlesztés bonyolult, munkaigényes folyamat. Ezt a folyamatot igyekszik megkönnyíteni és lerövidíteni egy európai uniós kezdeményezés, amely a programozás buktatókkal teli fejlesztési és tesztfázisának nagy részét igyekszik automatizálni.
|
|
|
Virtuális felhőben
|
|
2009.07.29.
|
 Az adatközpontok forrásfelhasználása drasztikusan csökkenthető „közösségi felhőszámításokkal.” Az új módszer egy másik népszerű trendhez is kapcsolódik: még „zöldebbé” teheti az IT-t. És mi más lehetne a tökéletes tesztterep, ha nem a Wikipédia?
|
|
|
A tömegek bölcsessége
|
|
2009.07.27.
|
 A Wikipédiával és a Linux-szal jól szemléltethető nyílt innováció napjaink legnépszerűbb üzleti koncepcióinak egyike. Demokratikusabb az ötletgyártás, egyén és közösség nagyobb szerephez jutnak az alkotótevékenységben, mint korábban.
|
|
|
Drog után szimatol a géprovar
|
|
2009.07.24.
|
 Hogyan működik a rovaragy, át lehet-e programozni speciális feladatok végrehajtására? Kivitelezhetők-e rovar-gép hibridek? Képesek leszünk létrehozni hasonló robotagyat? A sci-fi kérdésekre egy tokiói laboratórium valódi kísérletei igyekeznek válaszolni.
|
|
|
Nyelvtanár robotok?
|
|
2009.07.22.
|
 Mielőtt a kisgyerekek iskolába mennének, otthon is tanulnak. Nemcsak szülőktől, rokonoktól, de majd robotoktól is. Egy olyan rendszertől, amely a legfiatalabb korban teszteli: a gyerek képes-e idegen nyelvet tanulni géppel folytatott interakció közben.
|
|
|
Nem csak foci
|
|
2009.07.21.
|
 A Grazban megrendezett RoboCup már nem csak robotfutball-világbajnokság. A RoboRescue és a Robocup@Home ligák katasztrófa elhárításra illetve háztartási robotikai fejlesztésekre fókuszálnak.
|
|
|
Ember-gép munkaállomások
|
|
2009.07.20.
|
 Európában a munkaerő idősebb, jobban fizetett és védettebb, mint a világ legtöbb részén. Ha a kontinens kompetitív akar maradni, változtatni kell. Például a dolgozók produktivitását egészségkárosodás nélkül növelő automatizált munkaállomások bevezetésével.
|
|
|
Mitől intelligens egy gép?
|
|
2009.07.17.
|
 Jövőre lesz hatvanéves a Turing-teszt néven ismert, a gépi intelligenciát, illetve az intelligencia hiányát eldöntő módszer. Sokáig szinte szentírásként kezelték, manapság viszont egyre többen vitatják, alkalmatlannak tartják, valami másra cserélnék.
|
|
|
Gólösszefoglaló
|
|
2009.07.14.
|
 Még sosem rendeztek ennyire közel Magyarországhoz Robotfoci Világbajnokságot. A grazi RoboCup futballeseményiről helyszíni tudósítónk, Szabó Richárd készített összefoglalót.
|
|
|
Agyhullámokkal működő interface-ek
|
|
2009.07.13.
|
 Az interface-kutatások szinte csak elemi adatsorokat vizsgálnak; az érintőképernyők szoftvere például kizárólag gesztusokon alapul. Sikerük nem feledteti el a tényt, hogy az efféle eszközök az ember-számítógép interakció leegyszerűsített megközelítésén alapulnak.
|
|
|
Navigáció a káoszban
|
|
2009.07.10.
|
 Totyogó kisgyerekek képesek átmenni a zsúfolt szobán, rátalálni a kiválasztott tárgyra. A gépeket komoly próbára tevő triviális eseménysor a mesterségesintelligencia-kutatás izgalmas kihívása. Az emberi agy látással összefüggő funkcióit kell imitálni hozzá.
|
|
|
Nano atommérő
|
|
2009.07.08.
|
 Európai kutatók szén nanocsövekből „magányos” atomok mérésére alkalmas parányi szerkezetet hoztak létre. Beláthatatlan a benne rejlő potenciál: tudósok például molekuláról molekulára tanulmányozhatják vele a kémiai reakciók fejlődését.
|
|
|
Parlamenti kalózok
|
|
2009.07.07.
|
 A Kalóz Párt a 2009-es választásokon Svédországból egy képviselőt küldhetett az Európa Parlamentbe. Nemrégiben pedig egy német szociáldemokrata honatya csatlakozott a kalózokhoz, így az őszi választások előtt nyertek egy helyet a Bundestagban.
|
|
|
Traumás játékkarakterek
|
|
2009.07.06.
|
 Mások megfélemlítése, sztereotípiák gyártása, bűnbak-keresés a közösségi interakciót akadályozó tényezők. Egy új kutatás kimutatta, hogy a szenvedő alanyok hozzáállása és viselkedése megváltozik, ha aktív szerepet játszanak virtuális drámákban.
|
|
|
FuturICT 2009
|
|
2009.07.03.
|
 A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének (TMIT) szervezésében június 29-én és 30-án neves japán és magyar szakemberek részvételével került megrendezésre a FuturICT 2009 konferencia.
|
|
|
Christian Belady az adatközpontokról
|
|
2009.07.02.
|
 Július 3-án, pénteken 15 órakor a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Rendezvény és Oktatási Központjában (1027 Budapest, Fő u. 80. bejárat a Kacsa utca felől) Christian Belady, a témakör egyik világszerte ismert szakembere tart előadást az adatközpontokról.
|
|
|
Robotfoci Grácban
|
|
2009.07.02.
|
 Pár napja kezdődött a robotfoci világbajnokság, a RoboCup Grácban. Közel 400 csapat 2000 robottal képviselteti magát a neves megmérettetésen. A legtöbb nevezés meglepő módon Iránból érkezett, ami 50 csapattal vesz részt a versenyen.
|
|
|
Hangból tanul a mobil
|
|
2009.07.01.
|
 A mobiltelefon egyre többször felhasználói viselkedésformákat és közösségi interakciókat mérő kutatások tárgya. A készülék GPS-e, gyorsulásmérője vagy mikrofonja által összegyűjtött adatokból fontos minták, szokások, trendek mutathatók ki.
|
|
|
Húsevő órák
|
|
2009.06.29.
|
 Két londoni formatervező szerint humanoidok, sci-fibe illő szerkezetek helyett sokkal nagyobb szükség lenne a környezetből nem kilógó, hanem ahhoz kifejezetten passzoló, például berendezési tárgyként funkcionáló robotokra. Munkáik ezt a koncepciót illusztrálják.
|
|
|
Bűnmegelőzés adatbányászattal
|
|
2009.06.28.
|
 Az időjárás, a napszakok, a város rendezvényei, a kritikus helyszínek vagy a fizetésnapok alapján is előre lehet jelezni bizonyos várható bűntényeket. Idehaza a VPOP is tervezi hasonló adatbányászati módszerek alkalmazását a közeljövőben.
|
|
|
Atomi szint alatti számítások
|
|
2009.06.26.
|
 A kvantumszámítás(technika) az IT egyik ígérete. Sokáig túl elméletinek tűnt, a távoli jövő ködébe veszett, nem látszottak a hasznosulási lehetőségek, a kvantumszámítógépet szinte el sem tudtuk képzelni. Mivel több alapprobléma megoldódik, jöhetnek az első alkalmazások!
|
|
|
A koordinált viselkedés törvényei
|
|
2009.06.24.
|
 Milyen valósidejű interakciók mennek végbe ember és virtuális partnere (gépek) között? Egy új hibrid rendszer e kommunikációs formákat vizsgálja, igyekszik megérteni és feltérképezni. A számos variációt érdekes szempontok alapján tanulmányozza.
|
|
|
A technológia, mint nemzeti identitás
|
|
2009.06.22.
|
 Egy elmaradott, szegény, mezőgazdasági ország pár évtized alatt csúcstechnológiai szuperhatalommá nőtte ki magát. Vezető szerepét Japán azóta is tartja, pedig egy totális vereség után kellett újradefiniálnia nemzeti identitását.
|
|
|
Távfoci, távtenisz, távolságok nélkül
|
|
2009.06.22.
|
 A népszerű virtuális sportjátékok (Wii Sports stb.) lényege, hogy a résztvevőknek nem kell ugyanott tartózkodniuk, mégis a csapat tagjai, vagy pont fordítva: ellenfelei egymásnak. Az átélt közösségi élmény csak a kezdet, a koncepció tovább bővíthető.
|
|
|
Személyi robotok
|
|
2009.06.19.
|
 Tíz-húsz év múlva a robotok ugyanolyan fontos szerepet töltenek be a társadalomban, mint ma a számítógépek. Mindennapos segítőinkké válnak, az élet elképzelhetetlen lesz nélkülük. A jövő masináinak egyik előhírnöke a kaliforniai Willow Garage PR2-je.
|
|
|
Agyunk zérusokban és egyekben
|
|
2009.06.17.
|
 Divatos az agyépítés, az emberi elme működésének részeit, vagy merészebb projektek esetében teljes egészét imitálni hivatott számítógépes rendszerek fejlesztése. Korábban inkább sci-fibe illő kezdeményezésekről volt szó. Az utóbbi években változott a helyzet.
|
|
|
Online adatbiztonság
|
|
2009.06.15.
|
 A közösségi hálózatok használata kétélű fegyver. Egyrészt, több személyes információt osztunk meg másokkal, és így új ismerősökre, barátokra teszünk szert. Másrészt ezek az adatok könnyen illetéktelen kezekbe kerülnek, s visszaélnek velük.
|
|
|
Robot-menyéttel a csempészek ellen
|
|
2009.06.14.
|
 A Sheffieldi Egyetemen olyan robot fejlesztenek, melyet a drog- és fegyvercsempészek elleni küzdelemben akarnak bevetni. A menyétnek nevezett gép a konténerekben mászkál majd, azok belső falára tapadva, és szenzorai segítségével vizsgálja át a szállítmányt.
|
|
|
A víz hangja
|
|
2009.06.12.
|
 Loccsanás, fröccsenés, csöpögés, csobogás és hasonló hangok ma még hiányoznak a grafikus szimuláció arzenáljából. Pedig a víz és más folyadékok képi megjelenítése nem elég hiteles nélkülük. A problémát a Cornell Egyetem új algoritmusai oldhatják meg.
|
|
|
Elmefürkészés
|
|
2009.06.10.
|
 A számítástudomány egyik legnépszerűbb kutatási területe az ember-robot interakció, ami minél természetesebb, annál gördülékenyebb. Hogy tényleg így legyen, a mesterségesen egyelőre nem túl intelligens masináknak agyunkban kellene olvasniuk.
|
|
|
Új hullám
|
|
2009.06.09.
|
 A Google Wave egyik megalkotója, Lars Rasmussen úgy fogalmazott, hogy a „Wave az, ami az e-mail lenne, ha most találnák ki”. De mi is valójában a Wave? Egy kommunikációs forradalom, vagy egy felturbózott email kliens?
|
|
|
Veszélyes anyagok biztonságos szállítása
|
|
2009.06.08.
|
 Egy új útvonaltervező és monitorozó rendszer javíthat az európai utak biztonságán, használatukat idő- és pénztakarékosabbá teheti. Az intelligens közlekedés témakörhöz kapcsolódó ígéretes projekt a kockázatos anyagokat szállító járműveket vizsgálja.
|
|
|
Biztonságos robotrepülő
|
|
2009.06.05.
|
 A drónok az elmúlt évek egyik legnépszerűbb fejlesztési irányát jelentő ember nélküli légi járművek (UAV-k) kategóriába tartozó robotszerkezetek. Katonai műveleteknél felettébb hasznosnak bizonyultak. Úgy tűnik, hamarosan nemcsak hadászati célokat fognak szolgálni.
|
|
|
E-szavazás az EP választásokon
|
|
2009.06.04.
|
 Az észteknek a 2007-es általános választások után a 2009-es európai parlamenti választásokon is lehetőségük nyílik voksaik elektronikus úton való leadására, mégis lehet, hogy egyedül maradnak ebben a tekintetben Európában.
|
|
|
Néz és lát a gép
|
|
2009.06.03.
|
 Tárgyak, tárgycsoportok felismerése az ember számára magától értetődik. Nem gondolkozunk el rajta. Pedig lenne min: a szem a legfontosabb érzékszerv, agytevékenységünk fele valamilyen módon a látáshoz kapcsolódik. Számítógépeknél gyökeresen más a helyzet.
|
|
|
Mobilvírusok
|
|
2009.05.29.
|
 Minden számítógép-tulajdonos tudja, hogy előbb-utóbb akadnak gondjai pusztító vírusokkal. Ugyanakkor, a lakosság hiába birtokol több mobiltelefont, készülékeiken taroló vírusokról csak szórványosan olvasni. Perifériális jelenség. Vajon miért, és meddig?
|
|
|
Hadonászó humanoid
|
|
2009.05.28.
|
 Egy Tmsuk nevű japán cég a tokiói Waseda Egyetemel közösen olyan humanoid robotot fejlesztett ki, mely nem csak az arcjátékával és a hanghordozásával, hanem karjával és testtartásával is képes érzelmeket kifejezni.
|
|
|
3D-s televízió mobilmindenesen
|
|
2009.05.27.
|
 Hiába hallunk évtizedek óta 3D-s élményekről, élünk át hébe-hóba háromdimenziós szimulációkat, televízióink és a mozivásznak még nem álltak át, és bizonytalan, mikorra megy végbe a váltás. Jó hír, hogy a mobilkészülékek felgyorsíthatják a folyamatot.
|
|
|
Hogyan tovább, amerikai robotika?
|
|
2009.05.25.
|
 Két évtized múlva a robotok ugyanolyan fontos szerepet tölthetnek be a fejlett társadalmak mindennapjaiban, mint ma a számítógépek. A szakterületben óriási a potenciál. Érdekesség, hogy a hagyományos erőviszonyok átrendeződni látszanak.
|
|
|
Gyűjtsd a vasat és a fémet
|
|
2009.05.23.
|
 Ismét győzelemmel tért haza a Budapesti Műszaki Főiskola csapata a Design Challenge 2009 nemzetközi robotépítő versenyről. Az idei megmérettetésen egy vasdarabot kellett kibányászni a robottal.
|
|
|
Valós jelenlét az álomvilágban
|
|
2009.05.22.
|
 Hiába gyönyörű és élethű a grafika, kevesen hisznek valódinak virtuális környezeteket. Ott járva mégis úgy lépünk interakcióba a közeggel, reagálunk érzékszerveink mesterséges stimulálására, mintha igazi lenne. De vajon miért?
|
|
|
Robotok a nagyvárosban
|
|
2009.05.20.
|
 Csúszómászó, horizontálisan és vertikálisan is ügyesen mozgó, urbánus közegben tájékozódó masinák ejtették ámulatba a japán Kobéban május 12-17. között rendezett konferencia résztvevőit, bizonyítván, hogy mobilitás és autonómia még hangsúlyosabbak lesznek a közeljövőben.
|
|
|
Játékok időseknek
|
|
2009.05.18.
|
 Közhelyként hangzik már, de egyre markánsabb trend, hogy mind több játék készül nem csak szórakoztatásra. A célközönség sem mindig ugyanaz: egy európai uniós projekt keretében például idősek számára dolgoztak ki jól működő számítógépes játékplatformot.
|
|
|
Mobilinternet-forradalom Amerikában
|
|
2009.05.17.
|
Az internetképes mobilok elterjedése, a nagy sávszélesség és a korlátlan adatcsomagok egy új felhasználói csoport kialakulásához vezetett az USA-ban. A legújabb statisztikák szerint az amerikaiak 7-8 százaléka életmódszerűen netezik a telefonján.
|
|
|
A fogyasztó az alkotó
|
|
2009.05.15.
|
 Megszámláltattak az egyirányú médiakészítés napjai, a tartalom már nem szakmabeli kiválasztott kevesek privilégiuma, hanem hétköznapi fogyasztók is aktív alkotóvá válhatnak. E gondolat jegyében építi audiovizuális közösségi hálózatait a Citizen Media.
|
|
|
Robot a Facebookon
|
|
2009.05.13.
|
 Abu Ali Al-Hussayn Ibn Sina, a középkori perzsa polihisztor megihlette a robotikát: az Egyesült Arab Emírségek Egyetemének Interaktív Robotika és Médialaboratóriumában (IRML) cseperedő gépet róla nevezték el. Még Facebook oldala is van!
|
|
|
Az internet Szent Grálja
|
|
2009.05.11.
|
 Kevés internetes szolgáltatást előzött meg akkora várakozás, mint a május 18-án induló Wolfram Alpha rendszert. Stephen Wolfram, a neves brit tudós márciusban jelentette be találmányát, ami többek szerint a világhálót forradalmasító evolúciós ugrás, az internet Szent Grálja lesz.
|
|
|
Araszoló kispárna
|
|
2009.05.09.
|
 A Panasonic olyan speciális nano-szálakkal borított automata takarítógépet készített, mely leginkább egy kispárnára hasonlít. A robot araszolva halad, miközben pásztázza a padlót kosz után kutatva.
|
|
|
Mire jók a mozgásminták?
|
|
2009.05.08.
|
 Meglepőnek tűnik, mégis valószínű, hogy vírusok terjedésének, telefontornyok elhelyezésének tanulmányozása során, mobil hálózatok kiépítésekor vagy éppen úttervezésnél ugyanaz a mozgásmintákról készült modell használható.
|
|
|
Online hazugságok
|
|
2009.05.07.
|
 Kanadai kutatók arra keresik a választ, hogy az átlagosnak vehető napi néhánynál miért hazudunk sokkal többet, a neten. A kutatás hosszútávú célja, hogy a hiszékeny internet felhasználókat, különösen a gyerekeket megvédjék a csalóktól.
|
|
|
Nyelv- és beszédtechnológia Magyarországon
|
|
2009.05.06.
|
 Váradi Tamás az MTA Nyelvtudományi Intézetének Nyelvtechnológiai és Élőnyelvi Osztályát, azon belül a Nyelvtechnológiai Kutatócsoportot vezeti, s mivel az Intézet az ezirányú hazai törekvéseket összefogó Nyelv- és Beszédtechnológiai Platform koordinátora, az ottani munkákban is fontos szerepet tölt be.
|
|
|
Büdös játékok
|
|
2009.05.04.
|
 Az érzékek közül a szag a legalulértékeltebb, kevés IT-kutatás és -fejlesztés tárgya, pedig információ-gazdagság tekintetében csak a látás előzi meg. A helyzet változik, s egy mesterséges szagszimulátor jóvoltából a videójátékok még élvezetesebbek lesznek.
|
|
|
Ötvenéves a magyar számítógép
|
|
2009.05.03.
|
 Május 9-én, szombaton az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjának legendás munkatársai mesélnek az első magyar számítógép, az M-3 tanulságos történetéről a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytárában.
|
|
|
Intelligens WC
|
|
2009.04.30.
|
 Japánban nagyon elterjedtek a mosó, szárító, sőt zenélő funkcióval ellátott WC ülőkék. Egy helyi cég most olyan WC-t gyárt, ami elemzi is a folyamat eredményét, és az ebből nyert egészségügyi értékeket vezeték nélkül továbbítja a mobilunkra.
|
|
|
Tudományművészet 2.0
|
|
2009.04.29.
|
 Magányos és csoportos robotok, interaktív cipellők, hordozható agymonitorozó rendszer, gyógyászati célú játékok, tekintetalapú ember-gép kommunikáció – a Science beyond Fiction kiállítási anyaga nagy vonalakban felvillantotta az IKT közeljövőjét.
|
|
|
Fikción túli tudomány
|
|
2009.04.27.
|
 A nagyszabású konferencia résztvevői a közeljövő Európáját meghatározó infokommunikációs csúcstechnológiákba, trendekbe adtak, illetve nyertek bepillantást. A kiállításnak köszönhetően az előadások és viták mellett ígéretes kivitelezéseket is láthattak.
|
|
|
USB-s ultrahang
|
|
2009.04.25.
|
 Két amerikai kutatónak sikerült olyan miniatűr ultrahang készüléket létrehozniuk, ami USB-n keresztül akár egy okostelefonhoz is csatlakoztatható. Az ultrahang képét a mobil képernyőjén valósidőben figyelhetjük és továbbíthatjuk orvosunknak.
|
|
|
Okosítanak-e az okostelefonok?
|
|
2009.04.24.
|
 A mobil internet, multimédiás lehetőségek és térképalkalmazások fontos szerepet töltenek be az okostelefon-tulajdonosok életében. Egy finn kutató szerint a készülékükkel eltöltött idő 40 százalékát teszik ki, s ez a szám a jövőben csak emelkedni fog.
|
|
|
Mit olvastok most?
|
|
2009.04.23.
|
 Egy magyar netes szolgáltatás valós időben mutatja meg, hogy melyik újságcikk mennyire népszerű: hányan olvassák, értékelik vagy kommentálják. A Hírmátrix azt is megjeleníti, hogy a korábbi napokon mely híreire voltak a legtöbben kíváncsiak.
|
|
|
Szavakon túli kommunikáció
|
|
2009.04.22.
|
 Az IKT lényege ugyan a kommunikáció, de a szemtől szembeni interakció nem verbális elemeknek betudható árnyaltságot, mélységet, szemantikus gazdagságot gépi rendszerekkel (legyen az honlap, SMS, e-mail, twitter stb.) még nem sikerült kivitelezni.
|
|
|
Egy másik valóságból irányított otthonok
|
|
2009.04.20.
|
 A SHASPA cég nemrég jelentette be a közép-angliai Coventry-ben az első intelligens megosztott-tér alkalmazást, az otthoni energiaellátás virtuális világokból történő nyomon követését, szabályozását biztosító Home Energy csomagot.
|
|
|
Segítsetek a kis robotnak!
|
|
2009.04.19.
|
 Egy diák apró robotot engedett útjára New Yorkban, mely csak egyenesen tudott haladni és egy zászlóval hirdette, hová szeretne eljutni. Meglepő módon az összes járókelő segítette a kiszolgáltatott gépet célja elérésében.
|
|
|
Emberibb robotokat!
|
|
2009.04.17.
|
 A Pennsylvania Egyetem kutatója a robotokat olyan emberszerű észlelési, viselkedési adottságokkal igyekszik ellátni, melyek csak akkor kivitelezhetők, ha jobban értjük élő rendszerek információfeldolgozását, és ha ezt az ismeretet adaptálni tudjuk gépi környezetre.
|
|
|
Simonyi Konferencia
|
|
2009.04.16.
|
 A BME Simonyi Károly Szakkollégiuma április 21-én konferenciát szervez, melyen a magyar informatikai kutatókon kívül olyan óriáscégek számolnak majd be újdonságaikról, mint a HP, az Oracle, a Microsoft vagy a Google.
|
|
|
Virtuális zenesuli
|
|
2009.04.15.
|
 A közeljövő diákjai újgenerációs interaktív programok segítségével tanulják meg, hogyan játsszanak öt népszerű hangszeren. A programok nem veszik át a tanárok szerepét, hanem nélkülözhetetlen segédeszközökként funkcionálnak majd.
|
|
|
Bennfentes tőzsdefigyelés
|
|
2009.04.12.
|
 A Sunderlandi Egyetem szoftvere a bennfentes tőzsdei kereskedelmet próbálja meg detektálni. Az rendszer értelmezi a pénzpiacokkal kapcsolatos híreket és ezek alapján nyomozza ki a szabálytalan ügyleteket.
|
|
|
Őrjáratozó cyberrobotok
|
|
2009.04.08.
|
 Hamarosan a Csillagszekerek ( Star Trek) borgjához hasonlóan működő, de ezúttal jóindulatú cyberrobotok segítik az Egyesült Államok kormányzati ügynökségeit a nemzet számítógépes hálózati infrastruktúrája ellen készülő támadások felderítésében, kivédésében.
|
|
|
Végtelen hálózat
|
|
2009.04.06.
|
 Mobilmindenesek, laptopok, legváltozatosabb kütyük, autók és más közlekedési eszközök, ruhák, s ki tudja, még mi lesz, illetve mi nem lesz része a jövő – a web 2.0 mintájára web a köbön vagy „a tárgyak internete” néven emlegetett – hálózatának.
|
|
|
Helikopteres WiFi
|
|
2009.04.05.
|
 A katasztrófa sújtotta területeken gyakran nem funkcionál a kommunikációs infrastruktúra sem. Egy német projektben erre keresnek megoldást oly módon, hogy kicsi helikopterekre rádióadókat szerelnek, melyekkel percek alatt bárhol ad hoc hálózatot tudnak létrehozni.
|
|
|
Telco 2.0
|
|
2009.04.01.
|
 Internet és telekommunikációs szolgáltatások konvergenciája szép ígéret, egyes megoldások, például a Blackberry működnek is, csakhogy tulajdonosi ( proprietary) szoftver és speciális programok kellenek hozzájuk. Egy új platform komoly változásokat vetít előre.
|
|
|
Neurális számítógép
|
|
2009.03.30.
|
 A biológia által inspirált számítástudomány napjaink egyik izgalmas szakterülete. Állatokról mintáznak gépi rendszereket, humanoid robotok bemutatók sztárjai. Az emberi agy különleges számítási adottságai szintén megmozgatják a fejlesztői fantáziát.
|
|
|
Bővített valóság a víz alatt
|
|
2009.03.28.
|
 A Fraunhofer Intézetben olyan vízalatti bővített valóságot hoztak létre búvárok számára, mely egy féligáteresztő szemüveg segítéségével bonyolult gyakorlótereppé változtathatja az egyszerű uszodákat.
|
|
|
Telekommunikáció a 4G után
|
|
2009.03.25.
|
 A mobil világ jelentős része még a 3G-ig sem jutott el, vagy csak ismerkedik vele, miközben európai kutatók már a negyedik generáció utáni lehetőségeken, a vezetéki nélküli adattovábbítást akár 12,5 GB/s sebességgel abszolváló poszt 4G technológiákon dolgoznak.
|
|
|
Komoly játék, komoly problémákra
|
|
2009.03.23.
|
 A számítógépes játékiparban rejlő potenciál egyik bizonyítéka a hagyományos szabadidős, szórakoztató célokon és környezeten túlmutató termékek mind gyakoribb fejlesztése. Egy európai uniós projekt ezeket a játékokat szeretné magasabb dimenziókba emelni.
|
|
|
A cipő viszi a lábat
|
|
2009.03.21.
|
 Egy német projektben olyan cipőt fejlesztettek ki, mely a talp oldalirányú hajlásszögét változtatni tudja. A CabBoots névre keresztelt rendszer képes arra, hogy hang és kijelző nélkül elnavigálja viselőjét egy adott helyre.
|
|
|
Jelbeszédes gépek
|
|
2009.03.20.
|
 A közeljövő otthonaiban, közösségi tereiben elszaporodnak a robotok. Ahhoz, hogy tényleg hasznukat vegyük, s ne csak díszek legyenek, viszonylag értelmesen kell reagálniuk cselekedeteinkre, s az ember számára érthető módon kell viselkedniük.
|
|
|
Online hirdetésáradat
|
|
2009.03.18.
|
 A világháló egyik alapítója szerint böngészési szokásaink ugyanúgy megfigyelhetők, mintha valaki figyelőkamerát helyezne el otthonunkban. Megvédhető-e a privacy anélkül, hogy az ezt célzó törekvések kivitelezése belassítaná a webet?
|
|
|
Mindenható IT
|
|
2009.03.16.
|
 A Brit Számítógépes Társaság (BCS) szerint a következő két évtizedben az infokommunikációs technológiák segítségével valószínűleg megoldhatók a legsürgősebben orvosolandó társadalmi, gazdasági és környezeti problémák.
|
|
|
Biztonsági póker
|
|
2009.03.13.
|
 Egy új rendszer már a munkálatok korai, tervezési fázisában komoly segítségül szolgálhat szoftvermérnököknek. A fejlesztőcsoport tagjai speciális „kártyáikat kiterítve” azonosítják a készülő programok biztonsági szempontból gyenge pontjait.
|
|
|
A kütyü magáért beszél
|
|
2009.03.12.
|
 Egyre elterjedtebbek a beszédszintézisen alapuló alkalmazások. A főként angol nyelvű rendszerek cikkeket, könyveket olvasnak fel a felhasználónak, de az is lehet, hogy egyszer a kijelzőt is helyettesíti majd a gépi hang.
|
|
|
Szingapúri Legoland
|
|
2009.03.11.
|
 A virtuális világok töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy egyre több nyitja meg kapuit. Legutóbb a sokáig bétaváltozatban leledző szingapúri Fresboval tettek így üzemeltetői. A Lego-szerű közeg különböző játéktípusok jól működő miniatűr laboratóriuma.
|
|
|
Nano-origami
|
|
2009.03.09.
|
 Mi a közös a papírhajtogatás művészete és a közeljövő szabad szemmel nem látható infokommunikációs eszközei között? Látszatra semmi, ám nano-origami technológiával parányi anyagok egyszerű 3D-s szerkezetekké alakíthatók át.
|
|
|
Intelligens randi-asztal
|
|
2009.03.08.
|
 A Carnegie Mellon Egyetemen olyan intelligens asztalt fejlesztettek ki, mely egy randevúnál érzékeli, hogy a szembeülő felek kezdenek egymásra hangolódni, vagy éppen szeretnének véget vetni a kínos helyzetnek.
|
|
|
Mesterséges intelligencia gyerekeknek
|
|
2009.03.06.
|
 Hogyan értsék meg a gyerekek a mesterséges intelligenciát úgy, hogy véleményt alkossanak róla, alkalomadtán változtassanak rajta, s közben szociális interakciós készségüket is fejlesszék? „Természetesen” számítógépes játék formájában.
|
|
|
Ahova a Google sem jut el
|
|
2009.03.04.
|
 Hiába ismer háromtrilliónál több honlapot a Google, az irdatlan mennyiség a világháló viszonylag csekély része. Mély, rejtett, láthatatlan, sötét jelzőkkel illetett felszín alatti rétege kívül esik a szabványos keresők indexelésén, fürge botok kutakodásán.
|
|
|
Klónfocisták
|
|
2009.03.02.
|
 Spanyol kutatók egy új tudományos eljárást, a viselkedésklónozást alkalmazva számítógépes focit játszó embereket imitáló – a RoboCup szimulációs ligájában indítható – virtuális labdarúgókat programoztak.
|
|
|
Fekete tévék az USA-ban
|
|
2009.03.01.
|
 Az Egyesült Államokban hatalmas viták előzték meg a digitális televíziózásra való átállást. Végül elhalasztották a február 17-ei határidőt, ennek ellenére több száz analóg földfelszíni tévéadást kapcsoltak le.
|
|
|
Erdei állatok között
|
|
2009.02.27.
|
 A január vége óta Magyarországon is kapható szimulációs játék, a Nintendóra (Wii, DS) írt SimAnimals különböző erdei környezetekbe kalauzol, ottani lényekkel, növényekkel lépünk interaktív kapcsolatba, és segítjük őket a boldogsághoz vezető rögös úton.
|
|
|
Hálózat-otthonok
|
|
2009.02.25.
|
 Az intelligens otthon a közeljövőképek egyik kedvenc témája. Lakásaink általában hálózatba köthető infokommunikációs eszközei azonban még mindig nem kombinálhatók eléggé össze, pedig hatékony együttműködésük jelentené a smart home alapját.
|
|
|
Személyre szabott tanulás
|
|
2009.02.23.
|
 Az oktatáselméletekben és kivitelezésükben egyre elfogadottabb alapkoncepció: minden egyes diák személyre szabott tanulási módszert részesít előnyben. Az EU-s iClass projekt e gondolat és az infokommunikációs technológiák közös nevezőre hozása.
|
|
|
Biodinamikus azonosítás
|
|
2009.02.22.
|
 Egy EU-s projektben olyan biometrikus azonosítási technikán dolgoznak, mely nem statikus jellemzők mentén ismer fel a személyeket, hanem azok mozgása, ülés közbeni testtartása, vagy éppen agytevékenységük egyedi mintázata alapján.
|
|
|
Yo-Yo robot a Marson
|
|
2009.02.19.
|
 A NASA olyan kutató-robotot készít, melyet egy nagyobb Mars-szondából lehet majd kibocsátani. A robot két keréken gördülve a lazább szerkezetű, köves talajjal is megbirkózik. Így eljuthat az eddig elérhetetlen kráterek mélyére is.
|
|
|
Narancsszedés robotruhában
|
|
2009.02.16.
|
 Japán kutatók a gyümölcsök, növények kézi betakarítását megkönnyítő robotruhát fejlesztettek. Az exoskeleton-szerű szerkezetet elsősorban a szigetország szűkülő farmgazdaságait működtető idősödő gazdáknak szánják.
|
|
|
Zöldebb mint hinnénk?
|
|
2009.02.15.
|
 Az informatikai eszközökhöz köthető szénlábnyom becslések szerint már elérte a komoly szennyezőnek tartott légiközlekedés kibocsátásának mértékét. Egy elemzés szerint azonban jóval nagyobb hasznot is hajthat a környezet szempontjából, mint amekkora veszélyt rejt magában.
|
|
|
Távorvoslás karórával
|
|
2009.02.12.
|
 Az Exmocare nevű amerikai cég olyan karóra méretű bioszenzort fejlesztett ki, mely szinte tökéletes pontossággal detektál bizonyos szív és érrendszeri zavarokat. A szerkezet a számítógépen keresztül riaszthatja a háziorvost, vagy akár a mentőket is.
|
|
|
Second Life a jövő fotósainak
|
|
2009.02.11.
|
 Virtuális közegek és oktatás összekapcsolásával évek óta kísérleteznek. Egyetemi kurzusokat eddig is tartottak „arrafelé”, így nem meglepő, hogy az angol MOOSE projekt részeként, a Second Life hamarosan a digitális fényképezés tanításának is otthont ad.
|
|
|
Top 25 kódolási malőr
|
|
2009.02.09.
|
 A számítógép-rendszerek elleni támadások sokszor nem azért sikeresek, mert az elkövetők informatikai lángelmék, hanem egyszerűen kihasználnak súlyos programozási hibákat. Egy amerikai csoport közzétette a huszonöt legveszélyesebb hiba listáját.
|
|
|
Tenyésztett áramkörök
|
|
2009.02.07.
|
 Logikai áramköröket hoztak létre élő neuronokból. Az idegsejteket speciális módon tenyésztve logikai és kaput tudtak tenyészteni mesterséges körülmények között az izraeli Weizmann Intézet kutatói.
|
|
|
Szingularitás Egyetem
|
|
2009.02.05.
|
 A Google és a Nasa együtt alapított futurológiai egyetemet a Szilícium-völgyben. A világhírű jövőkutató, Ray Kurzweil elméletéről elnevezett intézményben néhány hetes oktatásban vehetnek részt azok, akik fel akarnak készülni a gyorsuló technológiai fejlődésre.
|
|
|
Kétezer éves sebzett amazon
|
|
2009.02.04.
|
 Brit informatikusok és régészek minimum kétezer éves festett római szobrot állítanak vissza eredeti pompájába. A Vezúv kitörésekor – 79-ben – elpusztult ókori Herculaneum romjai között találták, Pompeii közelében.
|
|
|
Konferencia a sárkány szomszédságában
|
|
2009.02.02.
|
 Bővül a játék- és más virtuális világok nyújtotta lehetőségek köre. Korábban főként a Second Life-ot használták eredeti rendeltetésén túlmutató – tudományos, oktatási, gazdasági stb. – célokra, manapság már MMORPG-ket és más hasonló közegeket is.
|
|
|
Stasi 2.0
|
|
2009.01.31.
|
 A Bielefeldben megrendezett német BigBrother díjkiosztó citromdíjját olyan vállalatok, szervezetek, kormányszervek illetve magánszemélyek kapják, akik tevékenységükkel megsértik a személyes adatokat, a digitális privátszférát.
|
|
|
A legostobább japán robotok
|
|
2009.01.29.
|
 A szigetországban minden évben megrendezik a legértelmetlenebb robotok seregszemléjét. A BakaRobo versenyen idén is meghökkentő szerkezetek szerepeltek a díjazottak között.
|
|
|
Terápiás bébifóka
|
|
2009.01.28.
|
 Takanori Shibata, japán fejlesztő hosszú évek óta dolgozik terápiás célokra szánt robotján. Először az évtized elején mutatták be, legújabb változata a Las Vegas-i CES-en hódított. Mintha valódi fókát látnánk, csakhogy ő nem éhezik halakra.
|
|
|
Mennyit fogyaszt a Google?
|
|
2009.01.26.
|
 A zöld IT szinte szlogenszerűen emlegetett gyakori fogalom. Látszatra egyszerű a képlet: minél alacsonyabb fogyasztású termékeket, minél kevesebb környezetkárosító anyaggal! A fogyasztók – magánszemélyek, vállalatok – azonban nem mindig gondolják így.
|
|
|
Miért nem emaileznek az elnökök?
|
|
2009.01.24.
|
 Bush valószínűleg nem tér vissza régi G94B@aol.com-os postafiókjához, de az új amerikai elnök tovább nyomogathatja telefonját. Azt nem tudjuk, hogy Obama él-e a levélírás jogával, de netezni mindenképpen szeretne PDA-járól.
|
|
|
Minták a dzsungelben
|
|
2009.01.23.
|
 Az adatfile-ok terebélyesednek, a tudósoknak egyre kevesebb idejük marad rájuk. Jogosan merül fel a kérdés: mit ér a mérhetetlen massza, ha nincs matematikailag, informatikailag hiteles és hatékony eszköz az elemzésükre, s felfogni, mit is rejtenek?
|
|
|
Minden, amit tudni akartál a mobilodról
|
|
2009.01.22.
|
 Kivel beszélsz gyakran telefonon? Kit kell felhívni, hogy megtudd egy harmadik személy számát? Milyen témákról sms-ezel a kollégáiddal? Milyen üzeneteket hagytak a barátaid a hangpostádon? Ezekre a kérdésekre ad választ a Skydeck nevű online szolgáltatás.
|
|
|
3D-t az otthonokba!
|
|
2009.01.21.
|
 Két-hárommillió televízió ma is képes lejátszani 3D-s képet. A technológia amerikai bemutatóját a Panasonic tartotta a Las Vegas-i CES-en. Legfőbb probléma, hogy nem adott a 3D-s műsorszórás minden feltétele. Viszont a nagyágyúk gőzerővel dolgoznak rajta.
|
|
|
Virtuális jószágok valós adói
|
|
2009.01.19.
|
 A virtuális világok egyre komolyabb pénzforgalmat generálnak. Olyannyira, hogy egyes országokban már adóztatják ezeket az adásvételeket, míg máshol, például az Egyesült Államokban az ilyen irányú szabályozást készítik elő.
|
|
|
Mitől gyerekbarát egy weboldal?
|
|
2009.01.17.
|
 Mindenki egyetért abban, hogy az általános iskolás gyerek máshogy használják az internetet, mint a felnőttek. Mégis kevés információnk van arról, hogy ha nekik szeretnénk weboldalt tervezi, milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani.
|
|
|
Szélessávú internet vonatokon
|
|
2009.01.16.
|
 Egy új, a jelenlegi műholdtányéroknál kisebb és megbízhatóbb gömbformájú rendszer lehetővé teszi, hogy mozgó vonaton is kényelmesen hozzáférjünk a világhálóhoz. A hagyományosak túl nagyok egyes alagutakhoz, így sok vonalon nem használhatók.
|
|
|
Robotpillangó
|
|
2009.01.15.
|
 A Tokiói Egyetemen olyan robot előállításán dolgoznak, mely szárnyait csapdosva repül. A szerkezetet az Ázsiában és Ausztráliában honos Papilio Karna pillangó ihlette. Súlya kevesebb mint fél gramm, bár egyelőre még csak gumi-meghajtással működik.
|
|
|
Robotraktárosok
|
|
2009.01.14.
|
 Egyre több szakértő véli úgy, hogy polcokat feltöltő, nehéz árukat mozgató vagy takarítómunkát végző robotok sokkal reprezentatívabb képviselői napjaink mesterségesintelligencia-kutatásának, mint a még mindig sci-fiszerű humanoidok.
|
|
|
Avatárszülők
|
|
2009.01.12.
|
 Mintha sci-fi film peregne: kisgyerek ül a képernyő előtt, s olyanokat mond a rámeredő avatárnak, hogy „hiányzol, apa” és hasonlók. Elbeszélgetnek, lenyugszik. Negatív jövőkép? Az is lehetne, csakhogy az amerikai Védelmi Minisztérium komolyan gondolja.
|
|
|
Az egér atyja
|
|
2009.01.09.
|
 Doug Engelbart a számítástudomány egyik nagy úttörője: az egér, a hiperlinkek, az interaktív számítások, a számítógéppel végzett közös munka mind az ő nevéhez fűződnek; ráadásul forradalmi gondolatait egyetlen előadás során prezentálta a január 24-én 84. életévét betöltő tudós.
|
|
|
Hiperlink a házfalon
|
|
2009.01.08.
|
 Egy EU-s projektben olyan navigációs rendszert hoztak létre, mely egy telefonnal elkészített fényképen felismeri az egyes épületeket, majd a fotón a megfelelő helyekre hiperlinkeket helyez el, hogy többet megtudhassunk az egyes boltokról vagy műemlékekről.
|
|
|
Biztonságos oldalak biztonsági rései
|
|
2009.01.07.
|
 Európai és kaliforniai kutatók szerint a digitális tanúsítványokban nem lehet úgy megbízni, mint néhány éve. Kijátszhatók, s a hamisítványokról az összes ismert webes böngésző sem állapítja meg, hogy valami nincs rendben körülöttük.
|
|
|
Kognitív számítógép
|
|
2009.01.05.
|
 A világ különböző tudományos műhelyeiben abból a célból tanulmányozzák az agy huzalozását, hogy az érzékelésre, észlelésre, cselekvésre, interakciókra és más folyamatokra vonatkozó információkat kombinálva hasonló gépet hozzanak létre.
|
|
|
Figyelem-figyelés vezetés közben
|
|
2009.01.02.
|
 Az új Mercedes E osztályba olyan biztonsági rendszert építenek, mely a finom kormánymozdulatokból detektálni tudja, hogy a vezető figyelme lankadni kezd, és felébreszti a sofőrt. A szenzorok bizonyos esetekben az ittas vezetést is tudják detektálni.
|
|
|
A kulturális örökség nyomában
|
|
2009.01.01.
|
 Az új keresők fejlesztőinek – már-már rögeszmeszerű – célja, hogy valamilyen szinten túlszárnyalják a Google-t. Egy készülőben lévő európai uniós projekt keresőmotorja például a kultúra dzsungelében igyekszik könnyen járható ösvényeket, utakat találni.
|
|
|
Molekulagépek
|
|
2008.12.29.
|
 A mikroelektronika fejlődése lehetővé fogja tenni, hogy a nem is olyan távoli jövőben a mai szuperszámítógépek teljesítményére képes masinák lapuljanak zsebünkben. Atomi szintű számítások, nano- és piktoméretű alkatrészekből álló molekulányi gépekkel…
|
|
|
Ne törd a fejem!
|
|
2008.12.25.
|
 Mitől jó egy weboldal? Mi kell ahhoz, hogy a felhasználók mindent könnyedén megtaláljanak a szájton? Ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat olvasmányos és szórakoztató formában Steve Krug nemrégiben megjelent sikerkönyvéből.
|
|
|
Bloggolva tanulás
|
|
2008.12.22.
|
 Sok diák saját maga irányította, együttműködés-alapú, jól strukturált projektekben részt véve szeret tanulni. Csakhogy blogjaik, közösségi szoftvereik vagy nem, vagy döcögve kommunikálnak egymással. Ezen az állapoton igyekszik változtatni egy uniós kezdeményezés.
|
|
|
Komoly játékok a politikai oktatásban
|
|
2008.12.21.
|
 A komoly játék szóösszetétel első hallásra oximoronnak is vélhető, pedig nem költői szóképről van szó, hanem a számítógépes játékok azon fajtájáról, amelyek elsődleges feladata a könnyed oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.
|
|
|
Gondolatvezérelt művégtagok
|
|
2008.12.19.
|
 Ausztrál kutatók az emberi aggyal kommunikáló művégtagokat fejlesztenek. A végtagok azokat a nem csak elektromos jelzéseket utánozzák, melyekkel a központi idegrendszer irányítja az izmok tevékenységét. Kiindulási pontként a hangyák interakcióit tanulmányozták.
|
|
|
Közösségi routerek
|
|
2008.12.17.
|
 Az internet folyamatos és gyors növekedése miatt gyakran merül fel a kérdés: meddig képesek kezelni az egyre nagyobb adatforgalmat a jelenlegi útvonalválasztási ( routing) protokollok? Egy barcelonai kutató közösségi hálózatokból vezeti le a választ.
|
|
|
Arca van az autóknak
|
|
2008.12.15.
|
 Fantasztikus filmekben láttunk már önálló személyiséggel rendelkező autókat. Csakhogy az a mozi, a valóság viszont egészen más. Vagy mégsem? Egy nemrég készült felmérés szerint ugyanis emberi arc- és karakterjegyeket társítunk gépjárműveinkhez.
|
|
|
Zemantikus blog
|
|
2008.12.13.
|
 A Zemanta nevű szlovén cég olyan webes szolgáltatást indított bloggerek számára, mely elemzi az egyes post-ok szövegét, majd ez alapján képeket, címkéket és hasonló tartalmú cikkek linkjeit ajánlja fel a szerzőnek.
|
|
|
A kitalált jövő
|
|
2008.12.12.
|
 Az Institute for the Future 2019-ben indult, novemberben lezárult MMO-kategóriás Superstructja jócskán megmozgatta a felhasználói fantáziát. A válaszok mennyisége és (részben a) minősége is arra utal, hogy a résztvevők komolyan vették a jövőjós játékot.
|
|
|
Mesterséges Amerika
|
|
2008.12.10.
|
 Virginiai kutatók új szimulációja az eddigi legnagyobb, legrészletesebb és legrealisztikusabb számítógépes Amerika-modell. Nyilvánosan hozzáférhető hatalmas demográfiai adatmennyiség alapján mintegy százmillió lakos életét dolgozták fel.
|
|
|
Égen-földön informatika
|
|
2008.12.08.
|
 December 10-én, szerdán 18 órakor, az Olvasók Boltjában (Millennium Center – Budapest, V. ker., Váci utca 19-21.) kerül bemutatásra az Égen-földön informatika, az NHIT tanulmánykötete az információs társadalom technológiai távlatairól.
|
|
|
Internet a csillárból
|
|
2008.12.07.
|
 Egy amerikai projektben olyan világítórendszert akarnak kifejleszteni, amelyben adatátvitelre használnák a lámpa felvillanásait. A LED-es fényforrásokon alapuló internetszolgáltatás a mostani WiFi hálózatoknál akár gyorsabb és biztonságosabb is lehet.
|
|
|
Interaktív videoszerkesztés
|
|
2008.12.04.
|
 Az Adobe által kifejlesztett videoszerkesztő intelligens módon el tudja különíteni az előtérben lévő személyeket és tárgyakat a háttértől. A program segítségével a mozgó elemekre nagyon egyszerűen különböző feliratokat helyezhetünk el.
|
|
|
Komplex rendszerek tudománya
|
|
2008.12.03.
|
 Az utóbbi tíz-tizenöt esztendő egyik legdinamikusabban fejlődő szakterülete a komplex rendszerek tudománya. A kutatásokat főként a Santa Fé Egyetem fémjelzi, ám egyre több felsőoktatási intézményben foglalkoznak a szerteágazó témakörrel.
|
|
|
Láthatatlan hálózat
|
|
2008.12.01.
|
 Tizenöt-húsz éve, ha fel akartunk hívni valakit, fogtuk a vezetékes telefont, s tárcsáztuk a számot. Azóta jócskán kitágult a lehetőségek köre: GSM-es és 3G-s mobil, PDA, VOIP asztali PC-ről vagy laptopról, ADSL, kábel, wifi, 3G, wimax… Merre tovább?
|
|
|
A parancssortól a hangvezérelt keresőig
|
|
2008.11.30.
|
 A Google ingyenes szolgáltatásként olyan mobiltelefonos keresőprogramot készített, melynek csak be kell mondanunk szóban, hogy mit keresünk. A találati listát aszerint állítja össze, hogy a város mely pontján tartózkodunk éppen.
|
|
|
Szemantikus szervező
|
|
2008.11.28.
|
 A szemantikus webre, a honlapok jelentésének számítógépes feldolgozására, „megértésére” évek óta a világháló következő fejlődési állomásaként tekintünk. Egyelőre azonban kevés a szélesebb felhasználói kört érintő konkrét alkalmazás. A Twine ezek egyike.
|
|
|
Az AITIA-t választották a legsikeresebb kkv-nak
|
|
2008.11.27.
|
 Az idei Üzlet&Siker Minősített Vállalkozás díjakat 27 legversenyképesebb kis- és középvállalkozás kapta meg, a fődíjat az informatikai területen működő AITIA International Zrt. vehette át.
|
|
|
A történetmesélés jövője?
|
|
2008.11.26.
|
 A világhírű Massachusetts Technológiai Intézet (MIT) nem kevésbé híres Médialaboratóriuma a napokban jelentette be, hogy a közeli Plymouth Rock Studios-szal közösen filmes és televíziós stúdiót hoznak létre. A nyitás 2010-ben várható.
|
|
|
Behálózott naprendszer
|
|
2008.11.24.
|
 A NASA a napokban jelentette be, hogy sikeresen tesztelték a bolygóközi – mélyűrbeli – internetet: az ügynökség sugármeghajtásra szakosodott pasadenai laboratóriuma egy, a Földtől 32,4 millió kilométerre lévő űreszközről több tucat űrben készített fényképet továbbított.
|
|
|
A szemantikai alapú e-kormányzattól az e-kognokráciáig
|
|
2008.11.22.
|
 Mióta a digitális kori kormányzás néhány éve megkezdte kormány és állampolgár viszonyának teljes újrarendezését gyökeresen felülírta a korábbi paradigma alaptételeit, új kifejezések sokaságával ismertetve meg minket: az izokratikus kormányzástól az összeillesztő működésmódig.
|
|
|
Nyomoznak a programok
|
|
2008.11.19.
|
 Gép a gép ellen: bűnözők és bűnüldözők egyaránt mind gyakrabban használnak csúcstechnológiai megoldásokat, okos szoftvereket, mesterséges rendszereket galád céljaik kivitelezésében, illetve azok mielőbbi meghiúsításában.
|
|
|
Dél-Kaliforniában újra remeg a föld
|
|
2008.11.17.
|
 Kalifornia nemcsak Szilícium-völgyről, Hollywoodról, borairól, hanem sajnos a földrengéseiről is ismert. Hogyan készüljünk fel a végzetes eseményre, mit tegyünk, ha bekövetkezik? Egy többrésztvevős online szimulációs játék ezeket az eshetőségeket vizsgálja.
|
|
|
Trendi szövegek a tudományban és a blogokban
|
|
2008.11.16.
|
 Egy magyar projekt arra keresi a választ, hogy a különböző nagy szövegállományokban milyen trendek figyelhetők meg az elmúlt években. Hogyan változnak egy tudományterület kedvenc témái, illetve milyen hatással van a kormányzati kommunikáció a blogoszférára?
|
|
|
Korlátlan mobilitás
|
|
2008.11.14.
|
 Milyenek lesznek a jövő mobilhálózatai, mely követelményeknek kell megfelelniük a mindenütt jelenlévő, mindent átható számítástechnika ( ubiquitous computing) és a vezeték nélküli rendszerek által meghatározott valóságban?
|
|
|
Intelligens kerekesszék
|
|
2008.11.13.
|
 Az MIT-n olyan kerekesszéket fejlesztettek ki, melynek elég csak egyszer megmutatni, hogy egy épületben hol vannak az egyes helységek, a továbbiakban az alaprajz ismerete nélkül is képes navigálni a házban.
|
|
|
Szingapúri harci robotok
|
|
2008.11.12.
|
 Kiindulva a DARPA robotversenyek példájából, máshol is szerveznek hasonlókat. Az Egyesült Királyság augusztusi Grand Challenge-ét követően, a délkelet-ázsiai miniállam, Szingapúr nagyvárosi hadviselésre alkalmas katonai botjai mérettettek meg.
|
|
|
Baktériumgépek
|
|
2008.11.10.
|
 A molekuláris nanotechnológia egyik hosszútávú alapvetése, hogy a véráramkörbe juttatott, az ottani labirintusban navigáló mikroszkopikus – emberi hajszálnál vékonyabb – szerkezetek közvetlenül kezelhetnek betegségeket, például a rákot.
|
|
|
Vásárolj okosan
|
|
2008.11.09.
|
 Ma már rengeteg mobiltelefonban találunk GPS-t, mégis legtöbbször a helyzet- és útvonal-meghatározáson kívül másra szinte alig használják. A Google legújabb G1-es telefonjában az egyik alkalmazása megmutatja a lokatív médiában rejlő lehetőségeket.
|
|
|
Töröld le a kijelzőt
|
|
2008.11.06.
|
 Egy amerikai cég érintőképernyős eszközökre olyan prediktív szövegbeviteli technológiát fejlesztett ki, melynek segítségével elég, ha végighúzzuk az ujjunkat a betűk fölött, a program kitalálja, mit akarunk írni.
|
|
|
Grimaszoló android
|
|
2008.11.05.
|
 David Hanson androidfejei – Einstein, Philip K. Dick, Zeno, Alice és a többiek – hamar világhírűvé váltak. Jelenleg egy általa tervezett robotfőt próbálnak angol kutatók még élethűbbé tenni. Az utánzat sikeresnek tűnik, Jules megtévesztően emberi grimaszokat vág.
|
|
|
Majdnem ember?
|
|
2008.11.03.
|
 A csevegőrobotokat a Turing-teszt egyik változatával vizsgáztató, évente sorra kerülő mesterségesintelligencia-versenyen, a nevezetes és egyben gyakran megkérdőjelezett Loebner Díjon idén az Elbot névre hallgató program teljesített legjobban.
|
|
|
E-befogadás Magyarországon
|
|
2008.11.02.
|
Hogy áll Magyarország az e-befogadás folyamatában, és vajon hoz-e változást az E-inclusion év? A vele készült interjúban erről beszél Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója.
|
|
|
Irány a Mars!
|
|
2008.10.31.
|
 A Marson nemrég talált víz és a Földhöz hasonló talaj sokak fantáziáját ihlette meg, s máris telepesek ezreit vizionálják a Vörös Bolygóra. Talán nem tévednek, ám több mint valószínű, hogy ezek az első telepesek nem emberek, hanem apró robotok lesznek.
|
|
|
Varázsgomb a távirányítón
|
|
2008.10.30.
|
 Egy nemzetközi versenyen 100.000 dolláros befektetési támogatást nyert egy IPTV-re fejlesztett magyar ajánlórendszer. Az alkalmazás automatikusan megtanulja a néző ízlését, és ez alapján javasol, illetve rögzít műsorokat.
|
|
|
Digitális Európa
|
|
2008.10.29.
|
 Nemzeti könyvtárak, audiovizuális gyűjtemények, múzeumok, filmarchívumok és más közhasznú szervezetek részvételével 2007. júliusa óta készül a Google Könyvtár európai riválisa, kulturális örökségünk új online enciklopédiája, a Europeana.
|
|
|
Kockázatos kockázatmodellezés
|
|
2008.10.27.
|
 Alan Greenspan sokáig csak dicsérte az informatika pénzpiaci alkalmazásait, például kockázatok modellezését. Most viszont úgy véli, hiba csúszott a számításokba, és a válságot kiváltó okok egyikeként a rosszul kezelt, illetve egyszerűen rossz adatokat említette.
|
|
|
Robo Japan 2008
|
|
2008.10.26.
|
 Nemrég fejeződött be Japánban a világ egyik legjelentősebb robot kiállítása. A seregszemlén rengeteg humanoid házikedvencet láthattak az érdeklődők. Az egyik robot saját blogot vezet, rövid videókat tölt fel és válaszol a kommentekre.
|
|
|
Helikopter, szuperkopter
|
|
2008.10.22.
|
 A vezető nélküli helikopterek növekvő szerepét jól szemlélteti az a tény, hogy egy európai uniós projekt fejlesztési stádiumban lévő rendszere olyan egymástól távoli területeken kerül majd alkalmazásra, mint a katasztrófa utáni mentési műveletek és a filmipar.
|
|
|
Virtuális recesszió?
|
|
2008.10.20.
|
 Az IT egyik leginnovatívabb terepe a Second Life és a hasonló környezetek. Az utóbbi hetekben viszont szinte másról sem hallunk, csak a pénzügyi válságról. Mennyire befolyásolja a válság a virtuális világok jelenét és közeljövőjét?
|
|
|
Arcfelismerés a reklámiparban
|
|
2008.10.19.
|
 Egy amerikai cég legújabb alkalmazásával egy weboldalon megjelenő fényképeken szereplő emberek különböző tulajdonságait lehet azonosítani. Ezek alapján könnyebb oda illő reklámokat válogatni az adott laphoz.
|
|
|
Közép-Európában 12. az AITIA
|
|
2008.10.16.
|
 Az AITIA a 12. leggyorsabban növekvő informatikai vállalat Közép-Európában a Deloit Technology Fast 50 felmérés szerint. A rangos elismerést csak azok a cégek kaphatták meg, amelyek saját technológiájuk alkalmazásával növelték jelentősen árbevételüket.
|
|
|
Robottanoncok
|
|
2008.10.15.
|
 Mesterségesintelligencia-szoftverek földön, vízen és természetesen a légben is tanulnak. A tétel harmadik részét a szakterület egyik élenjárója, a Stanford Egyetem legutóbbi helikopter-kísérlete szemlélteti.
|
|
|
Találjuk ki a jövőt!
|
|
2008.10.13.
|
 A neves kaliforniai jövőkutató intézet, az IFTF (Institute for the Future) különleges platformot indított útjára: a résztvevők játékosan, forgatókönyveket kitalálva vázolják fel a következő évtizedek fejlődését és veszélyeit, s próbálják megmenteni a Földet.
|
|
|
Politikia elfogultság a blogoszférában
|
|
2008.10.12.
|
 Az USA-ban dúló választási harc minden eddiginél több hírt termel. Míg a hivatalos médiumok pártpreferenciái bizonyos mértékig közismertek, az egyre több ember számára referenciául szolgáló blogok elfogultsága nem feltétlenül nyilvánvaló. Ebben segíti az eligazodást egy új algoritmus.
|
|
|
Európai robotika
|
|
2008.10.10.
|
 Az öreg kontinens világelső az ipari robotok fejlesztésében, otthoni alkalmazásra szánt gépek azonban főként Távol-Keletről és Észak-Amerikából indulnak hódító útjukra. Mi kell a felzárkózáshoz, hogyan kivitelezhető fejlesztők és gyártók együttműködése?
|
|
|
Térinformatika és bővített valóság
|
|
2008.10.08.
|
 Az észak-spanyol San Sebastian és Pamplona városokba látogató turisták hamarosan különleges élményben részesülnek: a látványt egy – térinformatikát és bővített valóságot ötvöző – okos ketyere segítségével még szebbként, információ-gazdagabbként élhetik meg.
|
|
|
Adatfeldolgozás az Antarktiszon
|
|
2008.10.06.
|
 Ellentétben a korábbi gyakorlattal, egy soron következő hosszabb (novembertől februárig tartó) antarktiszi expedíció kutatói már a terepen feldolgozhatják, kiértékelhetik az összegyűjtött adatokat. Az előrelépés a sarki jégtakarók változásait vizsgáló Polar Grid projekt érdeme.
|
|
|
Szavakká formált képek
|
|
2008.10.03.
|
 A digitális képek hiába tartalmaznak bőséges információt, mutatják be meglepő részletességgel és élethűséggel tárgyukat, igen nehéz visszakereshető módon katalogizálni őket. Jó hír, hogy egyre több kutatás, fejlesztés igyekszik változtatni ezen az állapoton.
|
|
|
Elveszhet a múlt a digitális korban
|
|
2008.10.02.
|
 Veszélybe került a jelenkor történelme: az Egyesült Államok szövetségi intézményei ugyanis igen könnyedén kezelik a mindennapi munka során keletkező digitális iratmennyiséget, és nem törődnek azok megőrzésével.
|
|
|
Művészet és tudomány: újabb találkozás
|
|
2008.10.01.
|
 Október 3-án nyílik meg a Rensselaer Intézet szuperszámítógép – az IBM 32678 párhuzamos processzorral működtetett Blue Gene-je – által összekötött stúdiókból, színházakból, laboratóriumokból álló különleges Kísérleti Média és Előadóművészeti Központja.
|
|
|
Katasztrófavédelem szenzorokkal
|
|
2008.09.29.
|
 Katasztrófák (tűzvész, árvíz stb.) esetén nagyon fontos a veszély előrejelzése, időben történő felderítése. A világ számos kutatóintézetében folyamatosan kísérleteznek ilyen feladatokra alkalmas rendszerekkel. Legutóbb egy uniós projekt került az érdeklődés középpontjába.
|
|
|
Már hang alapján is keres a Google
|
|
2008.09.28.
|
 A Google már nem csak a weboldalak szövegében, de a feltöltött videófájlok szövegében is tud keresni. A szolgáltatás egyelőre csak a YouTube-on található amerikai választási kampánnyal kapcsolatos filmekre tesztelhető.
|
|
|
Valóságjátékok
|
|
2008.09.26.
|
 A hagyományos számítógépes játékok, a közösségi hálózatépítés és a felhasználó által generált tartalmak kereszteződéséből kialakult új műfaj, valós és a virtuális világok közötti határokat figyelmen kívül hagyó játékok forradalmasítani fogják a szórakoztatóipart.
|
|
|
Önmegfigyelés a számítógép előtt
|
|
2008.09.25.
|
 Sokszor egész nap a gépünk előtt ülünk, mégis fogalmunk sincs mivel töltöttük el az időnket. A hatékony időmenedzsment az egyik legfontosabb készség a számítógép előtt dolgozók számára. Ebben segítenek a tevékenység-monitorozó programok.
|
|
|
Törvénytisztelő robotok
|
|
2008.09.24.
|
 Asimov híres robottörvényeit sokan megmosolyogják, és szinte senki nem fejleszt gépeket ezek szellemében. Európai kutatók egy csoportja szakított a trenddel, s „törvénytisztelő” robotok létrehozását támogató megoldásokat dolgoztak ki.
|
|
|
A hálózatok leggyengébb pontjai
|
|
2008.09.22.
|
 A hálózatbiztonság évek óta az IT egyik „legforróbb” területe. A rendszerek összes gazdagépének hosszantartó javítása lépéselőnybe juttatja a behatolót. Többezer hoszt helyett célszerű kiválasztani a tíz legkritikusabbat, és támadás esetén először azokat helyrehozni.
|
|
|
Újra megszólalnak az ókori hangszerek
|
|
2008.09.20.
|
 Egy olasz kutatócsoport régi hangszerek akusztikai tulajdonságát modellezi. Astra nevű programjukkal sikeresen rekonstruálták hárfaszerű ókori görög hangszer, az epigonion hangját – adta hírül a Múlt-kor történelmi portál.
|
|
|
Kattints a nyelveddel
|
|
2008.09.19.
|
 Egy amerikai egyetemen olyan input eszközt fejlesztettek ki, mellyel a legtöbb gerincsérült is könnyedén irányíthat különféle berendezéseket. A szájba helyezett elektróda segítségével a nyelvükkel adhatnak különböző utasításokat.
|
|
|
Gépi nyomkövetés
|
|
2008.09.17.
|
 A robotoknak nincsenek érzelmeik, viszont képesek észlelni az emberét, és reagálnak is rá. Legalábbis egy amerikai tanulmány és a kapcsolódó fejlesztés szerint. A gépek sajátos humán érzelmi jegyeket, tudatos és öntudatlan viselkedési fogódzókat detektálnak.
|
|
|
A számítógépes játékok Orson Welles-e
|
|
2008.09.15.
|
 A számítógépes játék a XXI. század művészete; ugyanolyan dinamikusan fejlődik, mint száz éve a film. A párhuzamnál maradva: a nagy áttörést egy Orson Welles kaliberű géniusztól várják. Vajon a Spore-alkotó Will Wright ez a géniusz, a játék Orson Welles-e?
|
|
|
Virtuális tengeralattjáró
|
|
2008.09.13.
|
 A nagyközönség és a kutatók hamarosan egy virtuális tengeralattjáróval, akár az otthoni számítógép előtt is bejárhatják az Európa partjainál található vízalatti roncsokat - tudósított a Múlt-Kor.
|
|
|
Digitális televíziózás Magyarországon
|
|
2008.09.12.
|
 Idén Barcelona adott otthont az Európai Tudományos Fórumnak, ahol többek között a digitális televíziózásnak is szenteltek egy workshopot. A konferencián a magyar kutatók is beszámolhatak a hazai helyzetről.
|
|
|
Valódi leckék Virtuáliában
|
|
2008.09.10.
|
 Számítógépes játékok és oktatás nem túl régen még igen távoli területeknek tűntek. Manapság egyre többen ismerik fel pozitív egymásra hatásukat, így például az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa is támogatja a játékok oktatási célú használatát.
|
|
|
Robotlábakon
|
|
2008.09.08.
|
 Radi Kaiof, a húsz éve mozgássérült egykori izraeli katona oly hosszú idő után ismét az utcán sétál. Lépteit fura hangok kísérik, melyeket a lábait irányító külső mechanikus váz, a testre szerelhető mozgásérzékelő rendszer, elektronikus exoskeleton ad ki magából.
|
|
|
Automatizált könyv-szkennelés
|
|
2008.09.07.
|
 Egy osztrák cég könyv-szkennere nemcsak digitalizálni tudja a lapokat, de automatikusa végig is lapozza az olvasmányt. A technológia segítségével egyetlen óra alatt akár egy 2400 oldalas kötet is beolvashatunk a gépbe.
|
|
|
Emberi módon gondolkozó gépek
|
|
2008.09.05.
|
 A mesterségesintelligencia-kutatások kezdete óta szakemberek sokasága igyekszik emberi módon gondolkodó gépet fejleszteni. Hiába voltak szép részsikerek, a meggyőző eredmények eddig elmaradtak. Egy ígéretes új modell változtathat ezen a helyzeten.
|
|
|
Üzleti stúdiumok, játékformában
|
|
2008.09.03.
|
 A szakma veteránjai szerint az üzleti tapasztalat nem tanítható meg. Egy uniós projekt résztvevői másként látják, s igazukat bizonyítandó játékot fejlesztettek, melynek résztvevői a valóságban kamatoztatható kereskedelmi ismeretekre tesznek szert.
|
|
|
Hogyan készítsünk kiürítési tervet?
|
|
2008.09.02.
|
 Egy amerikai diák olyan rendszert dolgozott ki, amely a hurrikánok haladási irányát figyelembe véve kiürítési tervet készít az ország egyes régióira. A program segítségével hatékonyan el lehet kerülni a több napos közlekedési dugókat az autópályákon.
|
|
|
Biológiai ihletésű szenzorhálózatok
|
|
2008.09.01.
|
 Egyre komolyabb médiafigyelem kíséri a vezeték nélküli szenzorhálózatok fejlesztését, működésüket. Fontos paramétereket, például sugárzást, szennyeződést, hőmérsékletet monitoroznak, méréseik alapján könnyen eldönthető, mikor és hol szükséges sürgős beavatkozás.
|
|
|
Tudnak-e segíteni a bolti eladók?
|
|
2008.08.31.
|
 Kanada egyik legnagyobb irodaszer-bolthálózatában olyan videokonferencia kioszkokat állítottak fel, melyek segítségével valódi szakértőkkel léphetünk kapcsolatba a megfelelő termékek kiválasztása érdekében.
|
|
|
Olcsó rajok
|
|
2008.08.29.
|
 A dél-angliai Southampton Egyetem diákjai rendkívül olcsó robotikai platformot dolgoztak ki. Egy-egy gép előállítási költsége huszonnégy fontot. Az ár lehetővé teszi, hogy a rajszerű tevékenységre tervezett szerkezetekből akár többezer dolgozzon egyszerre.
|
|
|
Négy magyar érem az Informatikai Diákolimpián
|
|
2008.08.28.
|
 A nemrég lezárult kairói Nemzetközi Informatikai Diákolimpia rendkívüli magyar sikert hozott. A középiskolás versenyzőkből álló négytagú csapat 1 aranyérmet, 2 ezüstöt és 1 bronzot szerzett.
|
|
|
Régész-gép
|
|
2008.08.27.
|
 Ősi falfestmények rekonstrukciója hosszú évtizedekig eltarthat. A kép töredékről töredékre történő összerakása aprólékos, idegőrlő munka. Az ezt végző régészek tevékenységét eddig is segítették számítógépek, egy új rendszer viszont forradalmasíthatja a kutatásokat.
|
|
|
Agyas Gordon
|
|
2008.08.25.
|
 A Reading Egyetem (a „cyborg” Kevin Warwick nevével fémjelzett) Kibernetikai Intelligencia Kutatócsoportjának augusztusban bemutatott Gordonja az első olyan robot a világon, amelyet élő – patkány-idegsejtekből tenyésztett – agyszövetek irányítanak.
|
|
|
Lépegető mars-szonda
|
|
2008.08.24.
|
 Az Európai Űrügynökség által 2015-re tervezett Mars-misszió szondája önállóan navigál majd a vörös bolygó felszínén. Hat kerekével könnyebben kerüli meg az akadályokat, de ha kell a nagyobb köveket át is tudja majd lépni.
|
|
|
Virtuális tervezés
|
|
2008.08.22.
|
 A tervezésre szánt virtuális- és bővítettvalóság-technológiák eddig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a bíztató kísérletek csak szűk körben hasznosultak. Egy nemrég lezárult európai uniós projekt rendszere jelentheti az áttörést.
|
|
|
Személyi asszisztens segít az emlékezésben
|
|
2008.08.21.
|
 Az IBM izraeli kutatólaboratóriumában olyan szoftvert dolgoztak ki, amely mobiltelefonra rögzített, töredékes adatok alapján segít nevek, arcok, párbeszédek és az ezekhez kapcsolódó információ előhívásában.
|
|
|
Kulturális analitika
|
|
2008.08.18.
|
 Miként tárhatók fel a kulturális folyamatok, hogyan gyűjthetők be, tárolhatók és prezentálhatók a kulturális adatok? Többen e kérdések számítógépes eljárásokkal történő megválaszolásában látják a következő „nagy dobást” és egy új tudományág születését is.
|
|
|
Algoritmikus építészet
|
|
2008.08.17.
|
 Egy nemzetközi építész - képzőművész - informatikus csapat "építi" a Velencei Biennálé magyar pavilonját. A környezeti tényezőket szenzorokkal érzékelő, és azokra reagáló virtuális épületet egy intelligens algoritmus tervezi valós időben.
|
|
|
Életre kel-e a szoftver?
|
|
2008.08.15.
|
 A mesterségesélet-kutatások fontos szerepet játszanak bonyolult organizmusok létrejöttének és fejlődésének jobb megértésében, illetve segítenek az ezekben a folyamatokban kulcsfontosságú, jelenleg azonban alig ismert vagy ismeretlen mechanizmusok feltárásában.
|
|
|
Először nyert számítógép go-ban
|
|
2008.08.14.
|
 A MoGo nevű programnak először sikerült profi go játékost megvernie. A 8 danos go nagymester ugyan 9 kő előnyt adott a gépnek, de így is világszenzációnak számít a 15 terrafloppos számítógép eredménye.
|
|
|
Ősi hálózatok
|
|
2008.08.13.
|
 Mi kapcsolja össze a késő bronzkori és az ókori Mediterráneum kézműves kultúráját és napjaink globális számítógépes környezetét, a posztindusztriális világ hétköznapjait drámai módon és mértékben meghatározó hálózati kommunikációt?
|
|
|
A holnap avatárjai
|
|
2008.08.11.
|
 A számítógépes rendszerek egyik problémája, hogy a felhasználó hiába kommunikál velük többféleképpen, az érzelmek szinte mindig kimaradnak az interakcióból. A változást a nem-verbális érintkezés emocionális oldalára összpontosító avatárok jelenthetik.
|
|
|
Érintőképernyős gömbkijelző
|
|
2008.08.10.
|
 A Microsoft a Surface névre hallgató többérintős kijelzője után nemrég bemutatta a Surface Sphere nevű megjelenítő eszközét. A gömbfelületet egyszerre több egymással interakcióba lépő felhasználó is használhatja.
|
|
|
Ógörög mechanikus számítógép
|
|
2008.08.08.
|
 Az első működő számítógép a második világháborút követően állt munkába, hasonló rendeltetésű szerkezetekkel azonban már az ókorban is kísérleteztek. A leghíresebbel, az Antikhyterai Gépezettel kapcsolatos új kutatásokról nemrég számolt be a Nature.
|
|
|
A félbeszakításokra pazaroljuk munkaidőnk negyedét
|
|
2008.08.06.
|
 A számítógépen végzett párhuzamos tevékenységek következtében gyakran szakítunk félbe egy adott feladatot. Egy kutatás szerint a folyamatos munkamegszakítások miatt rengeteg időt veszítünk, és ez a cégek számára is jelentős veszteséggel jár.
|
|
|
Emotibotok
|
|
2008.08.04.
|
 A gépgyerek szemmel láthatóan örül, ha simogatják. Egy másik árgus tekintettel követi lépteinket, és kifejezetten fenyegetően néz. A londoni Tudomány Múzeum Antenna Galériájának közönsége emberi érzelmekre reagáló robotokat csodálhatott a múlt héten.
|
|
|
Magyar sikerek az Imagine Cup-on
|
|
2008.08.03.
|
 A fiatal informatikusok számára a Microsoft idén is megrendezte innovatív informatikai versenyét, ahol két dobogós helyet is szereztünk. Szoftvertervezés kategóriában a DigitalMania harmadik lett, míg algoritmusok kategóriában Szebeni Szilveszter ezüstérmet kapott.
|
|
|
A jövő európai telekommunikációja
|
|
2008.08.01.
|
 Többszáz európai vállalat, tudományos központ együtt dolgozza ki az elkövetkezendő éveket meghatározó mobil kommunikációs kutatási stratégiákat. Új internet, interdiszciplináris megközelítés a jelszavak, de hagyományosabb területekről sem feledkeznek meg.
|
|
|
Adattudomány
|
|
2008.07.30.
|
 „Minden modell rossz, viszont akad köztük néhány hasznos” – jelentette ki harminc éve a statisztikus George Box. „Minden modell rossz, ráadásul egyre sikeresebbek leszünk nélkülük” – egészíti ki az eretnek gondolatot Peter Norvig, a Google kutatásigazgatója.
|
|
|
Gépaggyal irányított robotkar
|
|
2008.07.28.
|
 Amerikai és távol-keleti kollégáikhoz hasonlóan, európai robotikusok, idegkutatók is emberszerű géppel kísérleteznek. Az egyik nagyszabású projekt keretében kart és kezet fejlesztettek, melyeket remélhetőleg hamarosan szilíciumagy fog vezérelni.
|
|
|
Iskolai játszóterek
|
|
2008.07.25.
|
 Nem olyan régen a közvélekedés haszontalan, a gyerekek fejlődésére veszélyek sokaságát jelentő időtöltésként bélyegezte meg a számítógépes játékokat. A legújabb kutatások épp az ellenkezőjét bizonyítják: unalmas tananyagot is könnyebb játszva elsajátítani.
|
|
|
Hogyan olvasunk a weben?
|
|
2008.07.24.
|
 A legújabb kutatások alátámasztják, hogy a neten csak a 20-30%-át olvassuk el a megjelenített tartalomnak. Ritkábban használjuk a vissza gombot, és böngészéseink során inkább hagyatkozunk az szájt által ajánlott tartalomra.
|
|
|
Túl a 3G-n
|
|
2008.07.23.
|
 Mi történik a mobiltelefonok harmadik generációja, a fejlett szolgáltatások sokaságát, például a videóhívást és a vezeték nélküli adattovábbítást néhány éve „meghonosító” 3G után? Milyen új technológiákkal bővíthető tovább a szolgáltatások köre?
|
|
|
Fényképezőgép vakoknak
|
|
2008.07.22.
|
 A Samsung dizájn-díjas fényképezőgépe egy speciális Braille kijelzőn jeleníti meg a felvételt a látássérült fotós számára. A felhasználó rövid hangjegyzetet is fűzhet a képhez, hogy később pontosabban be tudja azonosítani.
|
|
|
Búcsú kedvenc rágcsálónktól?
|
|
2008.07.21.
|
 Idén lesz negyven éves, a nyolcvanas évek második fele, a személyi számítógép elterjedése óta nélkülözhetetlen. Feltalálója, a legendás Douglas Engelbart mégsem gazdagodott meg rajta, mert szabadalma 1987-ben lejárt. Most pedig a végét jósolják.
|
|
|
A pingvinek megfigyelése
|
|
2008.07.20.
|
 Egy képfelismerő rendszer segítségével azonosítani tudják az egyes pingvineket a mellkasukon lévő foltok elhelyezkedése alapján. A módszer segítségével nyomon lehet követni az egyedek viselkedését, táplálkozását és az egész populáció gyarapodását.
|
|
|
Bionikus hernyók
|
|
2008.07.18.
|
 A robotikai fejlesztések egyik ígéretes irányát az alakváltoztató gépek jelentik. Egy másik lehetőség biológiai anyagok használata a megszokott szintetikusak helyett. Az amerikai Tufts Egyetem kutatói a két koncepciót igyekeznek közös nevezőre hozni.
|
|
|
Takarítás után fűnyírás
|
|
2008.07.17.
|
 A takarító háztartási robotjairól ismert iRobot, autonóm fűnyíró gyártását tervezi. A szerkezetnek érzékelni kell a kemény felületeket és a terület vizes részeit, valamint ki kell kerülnie a tereptárgyakat.
|
|
|
Óriás a parányok között
|
|
2008.07.16.
|
 Amerikai kutatók bonyolult molekuláris szimulációkat végző szuperszámítógépet fejlesztenek. A munka hamarosan befejeződik, tervezői szerint az új masina bármely eddiginél nagyságrendekkel komolyabb teljesítményre lesz képes.
|
|
|
Járványtérkép
|
|
2008.07.14.
|
 Melyik országban fordul elő a legtöbb szalmonellás megbetegedés, hol tombol a sárgaláz, merre észleltek legutóbb madárinfluenzás tüneteket? Gyors választ kapunk, ha behatóan tanulmányozzuk a tipikusan web 2.0-ás HealthMap egészségügyi monitorozó rendszert.
|
|
|
Elektronikus fül
|
|
2008.07.11.
|
 Operaénekesek, popsztárok önkifejezésének egyaránt fontos része a hangmagasság vagy a frekvencia gyors változtatásával a hangot sokszínűbbé tevő vibrálás néven ismert zenei effektus. Minősége nehezen, és szinte csak szubjektíven ítélhető meg.
|
|
|
Mitől emberi egy gép?
|
|
2008.07.10.
|
 Német kutatók orvosi képalkotó eljárások segítségével vizsgálták, hogyan viszonyulunk a humanoid robotokhoz. Eredményeik azt mutatták, hogy az ember-szerű külsőnek fontos szerepe lehet abban, hogy mennyire tartjuk intelligensnek a gépeket.
|
|
|
Találd ki, mi van az asztalon!
|
|
2008.07.09.
|
 Ha azt akarjuk, hogy a robotok hasznosan tevékenykedjenek otthonainkban, és ne csak díszek legyenek, meg kell tanulniuk alkalmazkodni a szokatlan, strukturálatlan környezethez, el kell sajátítaniuk, miként használjanak korábban nem látott tárgyakat.
|
|
|
Rámenős kereskedőgép
|
|
2008.07.07.
|
 A pénzpiacok dörzsölt cápái jól tudják, miként csökkentsék veszteségeiket, mikor alkalmazzanak a szokásosnál jóval agresszívebb stratégiákat. Viszont hiába egyre több az elektronikus kereskedő, eddig kevésbé jeleskedtek az efféle finomhangolásokban.
|
|
|
Beszélő történelem
|
|
2008.07.06.
|
 Egy amerikai cég olyan versenyt indított, melyben történelmi személyiségeket kell életre kelteni beszélgetőrobotok segítségével. A félmilliós fődíjért a középiskolásoknak minél eredetibb és informatívabb válaszokat kell a botok tudásbázisába betáplálniuk.
|
|
|
Neonfényben
|
|
2008.07.04.
|
 A jelentésalapú – szemantikus – alkalmazásfejlesztés ugyan a számítástudomány leginnovatívabb területei közé tartozik, ám az eddigi „kézműves” módszerek nem tették lehetővé a nagyüzemi gyártást. Egy európai uniós projektnek köszönhetően, változik a helyzet.
|
|
|
Robotok a cipőraktárban
|
|
2008.07.02.
|
 Az egyik legnagyobb amerikai netes cipőbolt teljes raktározását és csomagküldését automatizáltan végzi. Robotok szállítják és helyezik el a beérkező árut, és ők segítenek a rendelések összeállításában is.
|
|
|
Hallani tanulnak a kamerák
|
|
2008.06.30.
|
 A térfigyeléshez használt CCTV kamerák eddig szinte csak láttak. Egy angol fejlesztőcsoport túllép a vizualitáson: mesterséges intelligencián alapuló szoftverük segítségével a rendszer megtanul gyanús jeleket hallani.
|
|
|
Elemes emberek
|
|
2008.06.27.
|
 Az elmekontroll sokáig negatív kifejezésnek, mechanikus rendszerek által irányított, ellenőrzött agyak szinonimájának számított. Az agy-gép interface kutatások hatására teljesen átértelmeztük: az elme már nem a kontroll szenvedő alanya, hanem végrehajtója.
|
|
|
Léghokizó robot
|
|
2008.06.26.
|
 Egy amerikai cég olyan robotot épített, ami mindenkit megver léghokiban. A Nuvation által fejlesztett robotkar három pattanásra előre kiszámolja, hol lesz a labda, így tulajdonképpen lehetetlen neki gólt ütni.
|
|
|
Három emberi hangot ért a humanoid
|
|
2008.06.25.
|
 Asimo, a Honda legendás humanoidja újfent hallat magáról. A szó szoros értelmében, hiszen legújabb változata azért jelentős előrelépés az ember-gép interakció történetében, mert három egyidőben kiabáló ember hangját képes megkülönböztetni egymástól.
|
|
|
A vallás kialakulása
|
|
2008.06.23.
|
 Hogyan jöttek létre a vallások? Milyen tényezők segítették és segítik még ma is világméretű térhódításukat? A kultúrtörténeti kérdésekre ezúttal meglepő módon egy számítógépes program igyekszik választ adni.
|
|
|
Robotvitorlások az Atlanti-óceánon
|
|
2008.06.22.
|
 Szeptemberben tíz csapat robotvitorlásai vágnak neki az Atlanti-óceánnak. A hajók Portugáliából indulnak és minden külső irányítás, vagy beavatkozás nélkül kell átszelniük a nagy vizet kizárólag a szél hajtóerejét hasznosítva.
|
|
|
Az örök jég birodalmában
|
|
2008.06.20.
|
 Miért csökken oly drasztikusan bolygónk jéggel borított területe? A klimatológiai-ökológiai kérdést sokan sokféleképpen, főként műholdas adatokra támaszkodva válaszolják meg. Csakhogy ezek az adatok mégsem annyira pontosak, mint a terepen gyűjtöttek.
|
|
|
Helymeghatározás fénykép alapján
|
|
2008.06.19.
|
 Az amerikai Carnegie Mellon Egyetemen olyan algoritmust fejlesztettek, mely egy fénykép alapján meg tudja határozni készítésének helyét. A program a földrajzi címkékkel ellátott képekkel hasonlítja össze az elemzett fotót.
|
|
|
Törvényszéki mulatságok
|
|
2008.06.18.
|
 2005-ös nyugállományba vonulásáig Sandra Day O’Connor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának tagjaként az ország egyik legbefolyásosabb női közszereplőjének számított. Nemrég teljesen más területen, az oktatási játékok világában hallatott magáról.
|
|
|
Biztonságos stadionok
|
|
2008.06.16.
|
 Nagyban zajlik a labdarúgó Európa-bajnokság. Az elsőszámú szórakozást természetesen a gyönyörű gólok, a hihetetlen mentések jelentik, ám a nézőseregek még nagyobb biztonságát garantáló megfigyelőrendszerek nélkül nem lenne teljes.
|
|
|
A csehek nyernék az EB-t?
|
|
2008.06.15.
|
 Az egyik legtekintélyesebb svájci bank elemzői szerint Csehország nyeri majd a 2008-as foci Európa-bajnokságot. Az UBS a piaci folyamatok előrejelzéséhez használt rendszerét alakította át annak érdekében, hogy az egyes mérkőzések eredményeit bejósolja.
|
|
|
Digitális elmetérképek
|
|
2008.06.13.
|
 Milyen folyamatok mennek végbe agyunk, szemünk és kezünk között, amikor például valamelyik szép nyári estén kiveszünk a jégszekrényből egy üveg sört? – teszi fel és igyekszik megválaszolni a kérdést Dinesh Pai, a Brit Columbia Egyetem kutatója.
|
|
|
Balettozó mütyürök
|
|
2008.06.11.
|
 Két, liliputinál is parányibb – a méter milliomodrészében mérhető, azaz csak mikroszkóppal látható – robot végez szépen koreografált mozgást. Táncolnak, zenére piruetteznek. Különösebb irányítás nélkül állnak össze önszerveződő szerkezetekké.
|
|
|
Árulkodó telefonok
|
|
2008.06.09.
|
 Mobiltelefon-használatunk alapján elég unalmas lényeknek tűnünk. Általában ugyanazon a néhány helyen tartózkodunk, amelyeket majdnem mindig azonos útvonalon közelítünk meg. Legalábbis Barabási Albert-László és munkatársai szerint.
|
|
|
Interneten is szavazhatnak az amerikai katonák
|
|
2008.06.07.
|
 Annak ellenére, hogy az előző két alkalommal már az érintőképernyős kioszkok alkalmazása is hatalmas indulatokat váltott ki a közvéleményből, a külföldön állomásozó amerikai katonák az interneten is szavazhatnak majd a következő elnökválasztáson.
|
|
|
Integrált biztonság az utakon
|
|
2008.06.06.
|
 A gépjárművek mind bonyolultabb biztonsági mechanizmusaival megnőtt a hibalehetőségek száma. Minél komplexebb a rendszer, minél inkább függenek egymástól az összetevő elemek, annál nagyobb az esély a katasztrófához vezető baklövésekre.
|
|
|
A világháló szép új világa?
|
|
2008.06.04.
|
 Az 1999-ben megálmodott-körvonalazott Szemantikus Web csaknem évtizednyi történelme során folyamatosan megosztja a tudományos közvéleményt. Hívei a holisztikus világszemlélet megvalósulását, ellenzői magánszféránk újabb veszélyforrását látják benne.
|
|
|
Könyv mindenkinek
|
|
2008.06.02.
|
 Egyre több változatban – nyomtatásban, Braille írásban, audió és széles formátumban – egyre több könyv jelenik meg, viszont még mindig sokan nem élvezhetik a bennük rejlő bölcsességet. A jobb hozzáférhetőség új technológiák alkalmazásával valósítható meg.
|
|
|
Mesterséges intelligencia a marskutatásban
|
|
2008.06.01.
|
 Az Európai Űrügynökség marsszondája és a földi állomás közötti adatátvitelt intelligens ütemező-programmal próbálják zökkenőmentessé tenni. Mivel a szondán korlátozott mennyiségű adat tárolható és csak egy bizonyos időablakban lehet kapcsolatot létesíteni a földdel, így a logisztikai problémák mindig komoly adatvesztéssel járnak.
|
|
|
A nyúl érintése
|
|
2008.05.30.
|
 Az ember-gép interakció hatékonyságát fokozó fejlesztések során a kutatók az érzékszervek közül elsősorban a szemre és a fülre, látásra és hallásra összpontosítanak. A szórványos kísérletek ellenére, a tapintással még mindig nagyon kevesen foglalkoznak.
|
|
|
Adatbányászati eszközök az elnökválasztási kampányban
|
|
2008.05.29.
|
 Az amerikai választási kampány finiséhez közeledve a jelölteknek egyre nagyobb szükségük van a bizonytalan szavazókra. A demokrata Barack Obama összetett adatbányászati módszereket alkalmazva próbálja elérni a potenciális támogatókat.
|
|