Snackbot
A Carnegie Mellon új csúcsrobotját, a legapróbb részletekig (magasság, szín, neutrális fej) céltudatosan kidolgozott Snackbotot ezért fejlesztették. Meg persze azért is, hogy megnyilvánulásait elemezve tökéletesítsék az ember-gép interakciót. Elégedettek vele: maximálisan udvarias, elbeszélget, például közli, hogy biztosan finomak a falatok, de ő mégsem kóstolja meg, inkább elektromosságból harap majd egyet-kettőt, mert azt jobban szereti.
Ugyan mi mással lehetne jobb ember-gép kommunikációs lehetőséget teremteni, ha nem azzal, hogy a
robot gyomrunkat célozza meg? A fejlesztők tökéletesen ráéreztek a Homo sapiens egyik legérzékenyebb pontjára, a táplálkozás örömére.
Snackbot a szakács- és pincérrobotok legújabb darabja. A pár éve beindult trend olyan – automatizáltabb – jövőt vetít előre, amelyben az eladó-, utazóügynök-gépek nem mennek meglepetésszámba.
„Történelmi áttekintés”
A Dél-kínai tenger partján fekvő, Hongkonggal határos Shenzen-székhelyű Fanxing Science and Technology nyitotta a sort 2006-ban. A világ első főzőrobotjával (AIC AI Cooking Robot) rukkoltak elő. Három régió temérdek receptjén dolgozik, azaz gombnyomásra süt, keleszt, forral, gőzöl. Neki még speciális főzőlapra van szüksége, de az utána megjelent „kollégáknak” már nem: mivel megtanítják nekik egy-egy tűzhely működését, vagy a tűzhelyek általános jellemzőit programozzák szoftverükbe, szinte az összessel elboldogulnak.
2008-ban a svájci Tanulóalgoritmusok és Rendszerek Laboratórium (Lausanne) tanítható séffel (Chief Cook Robot) állt elő: szakácsunk omletteket készít. Először – a tojások mellett – sonkával és sajttal próbálkozott. Ugyanabban az évben, polipgolyókkal debütált az Oszakai Múzeum speciális robotja. Tavaly nyáron, a Tokiói Nemzetközi Élelmiszergépészet és Technológia kiállításon a Motoman SDA-10 névre hallgató (hallgató?) szerkezet palacsintát sütött, egy androidkar szusit hajtogatott, míg egy harmadik, Dynamizer elképesztő tempóban szelte az uborkát, időnként arra panaszkodva, hogy fáradt, s haza akar menni.
Egy hónappal később Nagoyában megnyílt a Famen étterem, ahol két nagyra nőtt sárga robotkar napi többszáz rament készít. Ha lelassulnak, elkezdenek bohóckodni. Kenji Nagaya tulajdonos elmondta: az elsőszámú robot a menedzser, ő főzi a tésztát, a kettesszámú pedig a levesért és a látványért felel. A humánszemélyzet feladata a gépek munkájának százszázalékos támogatása.
Miért féljünk tőlük, ha főznek ránk?
Persze azért még nem tartunk ott, hogy robotszakácsok lépjenek a séfek helyébe. Drágák: a Famen két gépe százezer dollárba került. Nagaya más célra is használja őket: mivel főállásban egy helyi robotfejlesztő cég, az Aisei elnöke, ők promótálják a többi terméket. A szusihajtogató kezet gyártó vállalat, a Toyo Riki szintén a gasztronómia világába kalandozva akar hírverést csapni a náluk fejlesztett robotszerű művégtagoknak. Érdekesebb főzés, mint ponthegesztés közben nézni őket. Plusz, jobban megértjük, hogyan működnek. Nem is félünk tőlük, márpedig a köztudatot változatlanul befolyásolják, alakítják a teremtőjük ellen forduló, elszabadult emberirtó masinák hollywoodi kliséi. De hogyan akarnának megölni, ha főznek nekünk, kiszolgálnak minket, örömet okoznak? A szívhez a gyomron keresztül lehet a leggyorsabban eljutni. Japánban ez kevésbé problémás, hiszen a vallási hagyományok miatt mindig másként viszonyultak a robotokhoz, jobban elfogadták őket, mint a nyugati féltekén.
Emberibbnek kell lenniük, tűnjenek kevésbé hatékonynak – vélik sokan az általános gondolkodásmód megváltoztatásával kapcsolatban. Az 1999 óta általában Bécsben és San Franciscóban megrendezésre kerülő Roboexotica koktélrobotikai fesztivál és szimpózium főszervezője, Magnus Wurzer szerint a gépszemélyiség egyik alapszabálya, hogy a dolgokat ne a leghatékonyabb módon, de emberszerűen végezze. A nemrég kiállított Beerbot például összekunyerálta a sörre való pénzt, aztán úgy tett, mintha meginná. Egy másik rágyújtott, és igyekezett elszívni a cigarettát.
Nem tudják eldönteni, finom-e
Snackbot tervezői szintén ilyen – a robotot emberibbé, emberivé tevő – viselkedésben, viselkedésmintákban gondolkoztak. A hiteles interakció és az egyértelmű kihívások mellett nagyon sok problémát jelent még az ember számára egyértelmű, másodlagos fontosságú dolgok kezelése is. Olyanoké, amelyekre oda sem figyelünk. Például a mixereknek automatikusan teszik bele a jeget az italokba, tudják, mihez kezdjenek vele. Gépkollégáik kevésbé. A finomságokat sem érzik: egy tojás feltöréséhez sokkal kisebb erőkifejtés elég, mint például egy kókuszdióéhoz. A művészi gasztronómiától, az apró részleteken alapuló hagyományok átörökítésétől, felhasználásuktól pedig igen távol állnak (és belátható ideig távol is fognak állni) – persze alkotóik sem ilyen céllal hozták létre őket. Senki nem akarja, hogy a szusit elejétől végig robotok készítsék. A felsoroltak mellett még egy alapos okért sem: képtelenek ízlelni, tehát nem tudják letesztelni, alkalmasint mennyi bors, paprika stb. kell a birkapörköltbe.
A nagoyai gépi ramen sem ízlett mindenkinek…
Az ázsiai robotikai fejlesztésekrő további információkat tudhat meg a NHIT Információs Társadalom Technológiai Távlatai programjához kapcsolódó
Körképblogból.
(kf)
